9. rész - Valentin-nap

Emily Worden - Február 14 (csütörtök)

Ma reggel fáradtan ébredtem. Miért van az, hogy két óra pom-pom jobban lefáraszt, mint 6-7 óra rúdtánc? Felmentem a második emeletre Liznek szólni. Ma nem akartam hangosan felkelteni, mert Leilának nincs első órája, ezért valószínűleg még alszik. Beléptem a szobájába és az ágyához mentem. Szokásom szerint lehúztam róla a takarót.

-         Liz, kelj fel! Ma nincs kedvem veszekedni veled – mondtam neki halkan. A válasz csak nyöszörgés volt. Finoman rázni kezdtem a vállát, és közben szólongattam. Nem sokára felült az ágyon. Rám nézett majd az órára és megint rám.

-         Nem is tudtam, hogy normálisan is fel tudsz kelteni másokat – nyöszörögte.

Válaszként lelöktem az ágyáról. Reggelente túl lusta ahhoz, hogy visszatámadjon. Lementem a fürdőszobába. Megmosakodtam, kifésültem a hajamat és feltettem egy szolid sminket. A szobám felé vettem az irányt. A falamon megláttam a naptáramban a mai napnál, egy általam rajzolt nagy piros szívecskét. Hát persze, ma Valentin-nap van, hogy is felejthettem el? Még jó, hogy egy héttel ezelőtt mindent megvettem a sütihez. Linzert szeretnék sütni a lányoknak. Gyorsan felöltöztem. Egy lila harisnyára esett a választásom, rózsaszín szoknyával és ciklámen színű felsővel. A szerelem ünnepére pont jó lesz, kár, hogy nincs pasim. Erre a gondolatra tekintetem az 1D-t ábrázoló poszterekre tévedt. Mind olyan édesek, bármelyik srácot elfogadnám férjemnek. Azt hiszem, ezzel rajtam kívül még rengeteg rajongó van így. A falhoz sétáltam és az összes fiú arcára nyomtam egy puszit. Kivéve Harryére, ő a szájára kapott. Megindultam a konyhába, ahol Katyt és Samt találtam. Éppen reggeliztek. Szőkénk az utolsó falatoknál járt.

-         Sziasztok!

-         Szia Emily! – mondták egyszerre.

-         Sam, te haza jössz ma munka előtt?

-         Igen, miért kérded?

-         Csak szeretem tudni ki, mikor és merre jár – magyaráztam neki.

-         Amúgy szóltak nekem, hogy ma három helyett négyre menjek – mondta Sam.

-         Ezek szerint annyival később is jössz? – kérdezte Katy.

-         Lehetséges – válaszolta – De most rohanok, mert elkések, sziasztok.

-         Szia, legyen szép napod! – kiabáltam utána.

-         Emily, nem feledkeztél meg valamiről vagy inkább valakiről? – kíváncsiskodott Katy.

-         Te jó ég, Liz!

Rohantam fel a szobájába, de ott nem volt. A fürdő felé vettem az irányt. Copfos akkor nyitotta ki az ajtaját és orrba vágott vele.

-         Aú! – kiabáltam az orromat tapogatva.

-         Ne haragudj Em, nem volt szándékos!

-         Tudom, ha az lett volna, akkor eltört volna.

A konyhában szereztem jeget a fájó pontomra biztos, ami biztos alapon. Hát szép kis Valentin-napnak nézünk elébe. Nem számít, már nem is fáj annyira. Szerintem fel sem fog dagadni. Azt hiszem, ezt megérdemeltem, amiért reggel lelöktem az ágyról. Liz leült reggelizni. Én felmentem Leila szobájába. Még aludt. Írtam neki üzenetet: Ne késs el a suliból, utolsó óra után siess haza. Ma Katyvel eszel lyukasban. Ha minden igaz mire hazaér az első adag süti már kész is lesz. Remélem, szereti a linzert. Elhagytam a helyiséget és bementem a saját szobámba. Előszedtem a szívecskés fülbevalómat. Előkerestem a már megírt szíveket a lányoknak. Leinek még nem írtam. Lett volna egy jó idézetem számára, de mivel elmondta mi történt vele, úgy gondolom, az már nem jó. Mindegy, majd keresek lyukasban idézetet neki. Levittem a táskámat az előszobába. Katy már felöltözve várt. Copfos éppen akkor szaladt fel mellettem az emeletre. Gondolom, a cuccaiért ment. Felhúztam a kedvenc cipőmet és felkaptam a kabátomat. Szokás szerint lusta barátnőnkre vártunk. Megérkezett. Elhagytuk a házat és bezártam a bejárati ajtót.

Könyvelés tanárom 

Katy első órája emelt töri volt. A mi mai napunk statisztikával kezdődött. Gyorsan eltelt az idő, a tanár úr nem adott sok házit. Liz franciára ment, nekem pedig két lyukasom van egymás után. Ilyenkor szaporodás gyakorlatom szokott lenni, de most nincs pasim. Nem is baj legalább el tudok menni, előkészíteni a süteményt. Siettem is haza. Gyorsan összeszedtem mindent, ami kell hozzá. A citrom héját reszeltem, amikor eszembe jutott, hogy idézetet kell keresnem Leinek. Begyúrtam a süti tésztáját, betettem a hűtőbe és leültem gépezni. Találtam egy pár jót, amit fiú írhatott lánynak. Végül választottam egyet. Ezek kerültek fel a szívecskékre: „Láttam már csillagot és a Nap is szépen ragyogott, de annyira, mint a te szemed, semmi sem csillogott!” (Sam), „Szeretem az életet, mert az élet Te vagy, téged meg azért szeretlek, mert az életem te vagy!” (Katy), „Lehetsz akármilyen őrült, így fogadlak el amilyen vagy. Így szeretlek, ahogyan vagy!” (Liz), „Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.” (Leila), „Te vagy a kezdet, te vagy a vég, nélküled felhős az ég. Csak veled látom szépnek a napot, csak téged szeretlek, remélem tudod!” ez lett az enyém. Magamat is megajándékozom, mint mindig. Az órára pillantok, ideje visszamennem a suliba. Pont akkor csöngetnek ki, mikor beérek. Dupla könyvelésem lesz copfossal a matek folyosón. A könyvelés tanárunk egy számomra szimpatikus férfi. Imádja a csíkos és geometria mintás felsőket, folyton abban jár. Barna szeme van és rövid barna haja, elég magas ember. A táblánál mutogat valamit, de nem igazán értem, hogy mit. Nem is oda figyelek, a délutánon jár már az eszem. Ma pultos leszek, gondolom már fel van díszítve a bár. Ilyenkor többen is beülnek egy-egy italra. A jelző csengő ébreszt fel gondolataimból, felnézek és a tanár épp a házit diktálja. Lefirkálom a leckét és Lizzel megyünk, az egyel jobbra lévő teremhez matekra. Mrs. Garcia időben érkezik órára, mint mindig. Folytatjuk tovább a másodfokú egyenleteket. Hamarosan dolgozatot fogunk írni belőle. Pár perccel kicsengetés előtt feladja a házi feladatot. Nem kímél bennünket, hat egyenletet ad. Elpakolom a cuccaimat, majd a papagájos lánnyal megindulunk az ebédlőbe. A mai menü borsóleves és paprikás krumpli savanyúsággal. Tévedek, vagy tényleg egyre jobban főznek? Mintha kicserélték volna a szakácsot. Nem nyámmogok sokáig, sietni szeretnék a süti miatt. Kivisszük a tálcáinkat. Hazafelé vesszük az irányt. Épp, hogy benyitunk, Liz már szalad is fel a szobájába. Legalább nem kell harcolnom vele, hogy ne egye meg a linzereket. Bemegyek a konyhába. Kiveszem a tésztát a hűtőből. Porcukrozott nyújtódeszkán 4-5 mm vastagra kinyújtom. Szív alakúra szaggatom a tésztát. A szívek egyik felének a középbe szívalakot vágok, ezek kerülnek majd felülre. Vettem szamócás lekvárt azzal fogom összeragasztani őket. Betettem két adagot a sütőbe. 25 perc alatt arany barnára sültek. Kivettem és kitettem tálcára. Még ezek kihűltek, addig elkészült két újabb adag. Lekvárt kentem rájuk és összeillesztettem őket. Szépen néztek ki. Megszórtam porcukorral és tálcára raktam. Időközben Leila és Katy hazaértek. Szerencsére nem jöttek be a konyhába. 20 perc múlva három óra lesz, felszaladtam a szobába a szívekért. Lehívtam a lányokat az ebédlőbe. Piros tálcára tettem nekik a sütiket és mellé tettem az idézetes lapocskákat. Éppen, hogy készen lettem, mikor bejöttek a lányok.

 - Boldog Valentin-napot! – kiabáltam.

Mindannyian mosolyogtak, én pedig sorban megöleltem őket. Rávették magukat az édességre. Leila csak egyet evett, lehet, hogy mellé nyúltam a linzerrel. Látszólag örültek az idézeteknek és a kis akciómnak. A bulinak az vetett véget, hogy Liznek mennie kellett dolgozni, ma hétig van bent. Fél óra múlva Sam is ment a menhelyre, még nem tudni mikor végez majd. Katy és Lei elvileg ma itthon lesznek délután. Én ötre megyek melózni, ha minden igaz. Elmosogattam a linzerkészítésben résztvevő cuccokat. Felmentem a szobámba leckét írni. Bekapcsoltam hozzá a zenét. Kis idő múlva megszólat a OneDirection - Up all night című dala. Ha ezt a számot hallom nem bírok magammal. Felhangosítottam és felugrottam az ágyamra. Szokás szerint végig tomboltam az egészet. Jó lenne már ezt egy koncerten csinálni. Valamelyik lányt el kellene rángatnom. Vajon melyiket? Befejeztem a házi írást. Már négy óra volt, elkezdtem készülődni a munkába. Megkerestem a pultos ruhámat és a fekete cipőmet, eltettem a táskámba. Lementem a konyhába, ettem egy sütit. Imádom a szamóca lekvárt, kár, hogy ő nem szeret engem, allergiás vagyok rá. Felfelé menet a fürdőszobában összeszedtem a sminkelős cuccomat. Beledobtam a táskámba. Megint eszembe jutott a két srác, sokat gondoltam rájuk. Még mindig nem tudom, honnan ismerős a magasabb tekintete. Azt viszont tudom, hogy bántana, ha soha sem tudnám meg. Ki kéne deríteni valahogyan, kik voltak ők. Ábrándozásomból a telefonom csipogása zökkentett ki. A főnököm Nick küldött egy SMS-t. Azt írta, ma nem lesz bent a bárban, de ettől még marad a szokásos felállás. Lehet, hogy randija van. Lassan indulnom kell, ezért felkapom a táskámat és bemegyek Katy szobájába. Épp zenét hallgat. Elköszönök tőle és Leihez megyek. Szólok neki is, hogy leléptem. A parkon megyek át, mint mindig. Mire beérek, Stella már bent van, ő ma pincér lesz. Ashley, Candy és Anne is itt vannak, őket váltjuk le. Bemegyek az öltözőbe. A barna bőrű szépséggel együtt átöltözünk, és elkészítjük egymás sminkjét. Ő kimegy, majd bejön Cara. Átveszi a ruháját és kifestem az arcát.

-         Emily, emlékszel a két srácra, akik hétfőn itt voltak kapucniban és napszemüvegben?

-         Hát persze, azóta sem tudom kiverni őket a fejemből – mondom neki.

-         Hát, szóval, másnap visszajöttek, és utánad érdeklődtek.

-         Hogy mit csináltak?!

-         Olyan aranyosak voltak, azt mondták, idézem: „A pici, rózsaszín göndör hajú lányka dolgozik ma?” Mondtam nekik, hogy kedden és szerdán sosem melózol, csütörtökön viszont bent leszel.

-         Meg sem kérdezted miért érdeklődnek utánam?! – csattantam fel. Nem hiszem el, hogy a barátnőmnek ennyi esze van! Kiadta a beosztásomat két idegen srácnak. Abban a pillanatban a szívroham kerülgetett. Rosszul nézhettem ki, mert megkérdezte:

-         Emily, jól vagy?

-         Úgy nézek ki?! Ez azt jelenti, hogy megint el fognak jönni?

-         Nem biztos, de ne aggódj már! Mindketten megbízhatónak néztek ki.

Inkább nem válaszoltam semmit. Kimentünk és beálltunk a pult mögé. Öt óra múlt pár perccel. Még nincsenek sokan, de ma nagy forgalomra számítunk. Egy kicsit haragszom Carára, bár abban igaza van, hogy nem tűntek fenyegetőnek. Körbenézek a bárban, nagyon szép lett a dekoráció. Az ablakokon rózsaszín és piros szívek vannak minden méretben. Fentről, pedig szívfüzérek lógnak lefelé, az egésznek van egy olyan romantikus hangulata. Kiszolgálok néhány srácot. Egy-két párocska már van, figyelem, ahogy kézen fogva egymáshoz közel ülnek és nyalják-falják egymást. Felfordul a gyomrom. Mostanában sokat van hányingerem. Kávé szagot érzek, ami csak felerősíti ezt az érzést. Befogom az orrom (már nem is fáj) és kimegyek a mosdóba. „Akinek büdös a kávé az terhes.”- anyám szavai vízhangoznak a fejemben. Miért produkálom az állapotosság jeleit, ha egyszer nem is vagyok az? Stella jön megnézni élek-e még vagy hívja a hullaszállítókat. Muszáj elmennem a nődokimhoz. Ha mást nem, tablettákat íratok fel. Akkor legalább minden hónapban meg lesz és amiatt már nem kell aggódnom. Visszamegyünk a pulthoz, illetve ő felszolgálni.  Egyre többen jönnek, ezért besegítek neki. Ha valamilyen ünnep van, a pincéreknek sok a feladata. Nagy volt a pörgés az elmúlt órákban, a fiatalabbak már leléptek. Fél tíz felé jár az idő és még mindig jönnek. Az édes italokat kérik, mint általában Valentin-napon. Ekkor látom meg bejönni a hétfői fiúk közül a magasabbat. Körbenéz és leül az egyik asztalhoz, háttal a pultnak. Stella megy felvenni a rendelését. Kapucnis felső van rajta és napszemüveg, mint múltkor. De hol lehet a másik srác? Talán randija van? A barna bőrű leányzó leadja a rendelését: sört kért, alkohol menteset. Kitöltöm a pohárba, és a tálcájára teszem. A kezembe nyomja és azt mondja, vigyem ki én, mert neki mosdóba kell mennie. Csodás! Nyugalom, mondogatom magamnak. Rossz fényt vetne rám, ha idegességemben ráborítanám a sört. Határozottan megindulok az asztala irányába.

-         Tessék, az italod! – mondom és leteszem elé a poharat. Rám néz és elmosolyodik.

-         Tánc nem jár hozzá? – kérdezi.

-         Eltaláltad, nem – mondom mosolyogva. – A kíséretedet hol hagytad? - Látom, hogy elsőre nem esik le neki.

-         Nem jött, azt mondta, menjek egyedül.

-         Nem vállalt gyerek felügyeletet, milyen kár – mondom, gúnyos vigyorral az arcomon.

-         Nagyon vicces!

-         Szerintem is. Hallottam hírét, kérdezősködtetek utánam. Szabad tudnom miért? A fejével biccent, hogy üljek le. Kicsit habozok, de leülök.

-         Ne félj Emily, nem áll szándékomban rosszat tenni – mondja. És a hangja bizalomgerjesztő.

-     Nem igazság, te tudod a nevem én viszont, azt sem tudom te ki vagy. - Felnevet, majd iszik a poharából. Még véletlenül sem válaszol. Gondolok egyet, és a másodperc tört része alatt lekapom a szemcsijét. Azonnal a kezem után nyúl, elkapja a csuklómat, és visszaveszi a szemüvegét. Az a pár másodperc, amíg rendesen látom az arcát elég, hogy rájöjjek honnan volt ennyire ismerős. Hiszen mindent tudok róla!

-         Te…. – szólásra nyitom a számat, de azonnal ráteszi a kezét.

-         Szólj, ha megnyugodtál! – mondja egy cseppet idegesen.

Valószínűleg nem számított arra, hogy leleplezem. A pult felé pillantok. Cara ugrásra készen áll, de én csak megrázom a fejem. A srác követi a tekintetemet, ránéz a szőkére, és gyorsan leengedi a kezét. Várakozva néz rám. Cikáznak a fejemben a gondolatok. Hogyan lehetséges az, hogy ő itt van? Miért érzem azt, hogy ez csak egy álom? Erre a gondolatomra megcsípem magam. Érzem a fájdalmat, látom a piros foltot, ahol az előbb megcsíptem a kezem. Felnézek, és ő még mindig itt van. A kezemet nézi és mosolyog a reakciómon.

-         Mi olyan vicces? – kérdezem, és közben lehajtom a fejem.

-         Semmi, csak nem így szoktak reagálni.

-         Gondolom, sikítással, ezért volt az előbbi akciód, igaz?

-         Hát igen, annyira még nem ismerlek, ezért nem tudtam, hogyan viselkedsz majd.

-         Ez maradjon is így! A lényeg a lényegben, miért is kérdezősködtetek utánam?

-         Csupán meg akartalak ismerni.

-         Te? Egy olyan lányt, mint én? – kérdezem hitetlenkedve.

-         Olyan hihetetlen, hogy egy fiú érdeklődik egy lány iránt?

-         Nem, az a furcsa, hogy te érdeklődsz irántam. Szegény Louis.

-         Miért?

-         Mert te Harry Styles vagy azért – mondom halkan. – Veled, illetve veletek van kitapétázva a szobám fala.

-         És szoktál előttünk vetkőzni? – kérdezi, kaján vigyorral az arcán.

-         Hát, nem csalódtam benned – mondom, és közben állok fel. – Nekem vissza kell mennem dolgozni.

-         Mikor végzel? Megvárlak.

-         Még csak az kéne! Nem azt, már nem! – indulok vissza a pult mögé.

De nem hagyja annyiban, jön utánam. Odamegy Carához és megkérdezi, mikor végzek. A szőke rám néz, én pedig minden lehetséges módon próbálom elmutogatni neki, hogy ne mondja meg. Csak mosolyog és válaszol Harrynek, aki elégedetten visszaül a helyére. Megindulok Cara felé, mire védekezően felemeli a kezét.

-         Egyszer még hálás leszel ezért – mondja. – Hiszen te magad mondtad, hogy el akarod felejteni azt a szemétládát. Itt a remek alkalom – bök a srác irányába.

Igazat adnék neki, ha az a fiú egy tök ismeretlen ember lenne, de ő nem az. Érte tini lányok százai visítoznak. Fél óra van még hátra a melóból. Kezdenek fogyatkozni az emberek. Ő még mindig itt van, türelmesen vár rám. Azóta, ivott még egy sört. Néha érzem, hogy engem figyel. Ilyenkor felkapom a tekintetem, ő meg csak mosolyog. Csak tudnám, mi jár a fejében! Hátra megyek pezsgős poharakat mosni. Ma nagyon kapós a pezsgő. Kiszolgálok egy párt, és iszok egy kis vodkát. Közben azon agyalok, el tudnám-e hagyni a bárt feltűnés nélkül. Bár, lehet, hogy rossz ötlet, mert szőke képes megadni a címemet is. Lejár a műszakunk, hátramegyünk az öltözőbe, érzem, hogy figyel engem. Belebújok abba a ruhába, amiben jöttem, felkapom a kabátomat és elbúcsúzok a csajoktól. A bárban már vár rám. Kimegyünk. Leveszi a napszemüvegét és a kapucnit letolja a fejéről.

-         Merre megyünk? – kérdezi.

-         Mi nem megyünk sehova! – mondom, határozottan.

-         Miért nem?

-         Mert nem akarom, hitegetni magam valami olyasmivel, ami úgysem válik valóra.

-         Miért vagy ennyire biztos benne? Hiszen ma Valentin-nap van, kérlek, higgy a szerelemben! Én csak megrázom a fejemet és érzem, hogy könny szökik a szemembe.
–    A szerelem túl nagy fájdalommal jár. Nem akarom, hogy megint fájjon. Nem akarok újra csalódni.

Sírni kezdek. Mellém lép és szorosan átölel, talán attól fél, hogy ellököm magamtól. Ehelyett, átölelem. Érzem, ahogy puszit ad a hajamba és simogatni kezd. Mit csinálok már megint? Arról volt szó, hogy nem akarok újra csalódni, de ebből is csak az lesz. Tudom, mert érzem. Megpróbálok kibontakozni az öleléséből, de egyre csak szorosabban tart. Így állunk egy darabig, már nem sírok. A szívem is normálisan ver.

-         Megnyugodtál? – kérdezi halkan. Én bólintok, mire elenged és a szemembe néz. – Haza kísérhetlek? - Igent kellene mondanom? Vagy vár valamiféle választ? - Közben talán elmesélhetnéd, miért lett vége az előző kapcsolatodnak – veti fel óvatosan.

-         Inkább ne is juttasd eszembe! – szipogok halkan.

-         Szóval, merre megyünk? - Jobbra mutatok. Megfogja a kezem, de én elhúzom.

-         Hagyd, hogy vigyázzak rád! – kérlel.

-         Nem vagyok már kisgyerek – mondom sértődötten. Csak mosolyog és megindulunk hazafelé. Az út csendben telik. Néha- néha rám néz, de nem szólal meg. Bár tudnám, mire gondol! Megérkezünk a házunkhoz.

-         Hát, itt lennénk – mutatok a nagy házra. Hitetlenkedve néz rám. Vacillál, mintha mondani szeretne valamit, de aztán nem szól egy szót sem.

-         Köszönöm, hogy elkísértél – mondom végül.

-         Szívesen, máskor is, nagy örömmel – mondja. Közelebb lép hozzám, mire én hátrébb megyek. Erre ismét mosolyog. Annyira aranyos, amikor mosolyog, állapítom meg magamban.

-         Vicces mennyire tartasz tőlem – mondja, széles vigyorral az arcán. Most szívesen megütném.

-         Csodálkozol? Annyi mindent hallani rólad.

-         Ezt, majd máskor megbeszéljük. Későre jár, neked, pedig holnap iskola.

-         Hát legyen, jó éjt Harry! – megindulok az ajtó felé.

-         Hé, búcsú puszit nem is kapok? – kérdi felháborodva.

-         Eltaláltad – mondom, intek neki és bemegyek a házba.

Felszaladok letusolni. Nem vacakolok sokáig. Majd már ugrok is az ágyamba. A falamon lévő posztereket tanulmányozom és szemezek az egyikkel. Emily, miért szereted bántani magad? Miért nem vagy képes jobban szeretni saját magadat? Ezek a kérdések kavarognak a fejemben. Úgy tűnik, ma éjjel sem fogok sokat aludni. Beszélnem kell holnap valamelyik lánnyal.