1D friss

Sziasztok! Íme egy kis friss a srácokról:

Május végén megjelent itthon a fiúkról egy könyv, ami a One Direction Testközelből címre hallgat. Található benne egy kis életrajz, a turnékról pár dolog és sok kép. Ára: 2990 Ft.

Nem csak itthon hanem külföldön is jelent meg könyv róluk, a Who We Are címre keresztelt életrajzi könyv személyében.

A fiúk bejelentették, hogy a következő filmjüket (Where We Are The Concert Film) október 11-12- én lehet megtekinteni kb. 50 országban (köztük Magyarországon is).

Továbbá lerántották a leplet arról, hogyan néz ki az új parfüm (You & I), és bemutatásra került a parfüm reklámja is.

One Direction koncertet Budapestre!

Petíció indult azért, hogy kis hazánkban is lehessen One Direction koncert. A cél 10 000 aláírás, nem csak Magyarországról lehet aláírni. Az aláírás nem kötelez semmire ez csak egy petíció. 

Itt a link! 

Fontos: Kamu aláírásokkal ne próbálkozzatok, semmi értelme, azok úgyis törlésre kerülnek. 

TSC

Sziasztok!


Aki olvasta Leilának a blogját ( a TSC-Someday-ről van szó ) az kérem, hogy a JÓ előtti kis kockában hagyjon egy pipát, vagy írjon hozzászólást. 

Köszönöm

Popcorn Directioner 2. - Megjelenés

Sziasztok! 

Láttam, hogy mostanában többen nézegettétek a Popcorn Directioner 2. bejegyzést, ezért kiírom, amit a megjelenésről tudok: 

Várhatóan szerdán indul az előrendelt példányok kiszállítása, az újságárusoknál pedig, április 10-től lesz kapható. 

További infó: Popcorn fb

Boldog szülinapot Ricsi!!!

-Zsír az egész. Amit tudok vegyjelet, annak kitalálok egy új nevet-magyarázta.
-Például?-ráncoltam a szemöldököm.
-Unq. Az unikum-közölte.
-Hát, sok sikert a vegyészpályához-nevettem fel.



-Engem a múltkor homlesznek neéztek a Széna térnél.-jutott Ricsi eszébe a sérelem,amit elszenvedett.A pláza előtt várta Virágot, és leült a lepcsőre, miközben félig feltette a kapucniját.
-Csodálkozol?-kerekedett el Kinga szeme. - Mondtam már,egyszerűen undoriító a raszta hajad.
-Menjmár. Tényleg csövesnek néztek?-Vihogott Zsolti jóízűen.
-Ja. De nem gáz. Amúgy meg megdobtak egy százassal.



– Merre jártál bagós?- kérdezte Cortez mosolyogva.
– Hű, gyorsan terjednek a hírek. Hol van Andris és Robi?
– Vezekelnek, amiért majdnem kirúgattak- felelte.
– Mi?- néztem körbe, aztán megakadt a szemem a teremben lévő kötélen. A két rocker felmászott, és kábé a kötél felénél lógtak. – Ne már! Meddig kell ott lenniük?- kaptam a szám elé a kezem.
– Ricsi majd szól nekik, ha lejöhetnek- vonogatta a vállát.
– Szegények- szomorkodtam.



- Pósa, amennyiben megközelíted Reni vagy Kinga átlagát, vagy hagyjuk a nagy szavakat, szerzel egy ötöst a félévben, te is késhetsz.
- Komoly?
- Komoly.
- Zsír. Hol tartunk?
- Első lépésnek tedd el a történelem könyvet és vedd elő a matematikát.
- Mit ér az nekem?
- Neked semmit, de ha nem teszed meg, nekem egy órai munka elégtelent.



- Akkor vidd le Ricsit a büfébe.-monda Kinga.
- De nem jó, akkor meglátja a tortát.
- Igazad van. Akkor hívd ki a mosdóba!
- Figyelj, lehet hogy a lányok csoportosan mennek ki wc-re, de a fiúk nem.
- De az az egyetlen jó hely.
- Jólvan. Ricsi, eljössz velem a mosdóba?-kérdezte Cortez.
- Mivan??-csodálkozott Ricsi.
- Én megyek.-jelentette ki Zsolti.
- Akkor már én is.-pattant fel Rics a helyéről.
- Jön még valaki?-kurjantotta Zsolti,mire mindenki felröhögött.



"- Mer'? Nem mindegy, hogy vegyész vagy bölcsész?Francot érdekli, hogy milyen „ész" leszek. Valamelyik. - mondta.
– Látod, Ricsi. Ez az, ami te biztosan nem lehetsz. Valamilyen „ész" – szólt oda hozzánk Kinga (...)
– Menj már! – szólt rá Ricsi röhögve. – Lehetek „ész".
– Ja. Pen-ész – jutott Zsolti eszébe."


– Neked ki a párod, tündérlány? – kérdezte Krisz Virágtól, aki tanácstalanul forgolódott, tekintetével folyamatosan Ricsit keresve, aki éppen akkor ért vissza a mosdóból.
– Én vagyok. A tündérsrác – mondta Ricsi, mire mindenki felröhögött. Krisz nézte, ahogyan a raszta, piercinges, fültágítós, adidas pólós „tündérsrác” átvonul a párok között és büszkén megáll Virág mellett.



Amíg én Virággal és Katával beszélgettem, Ricsi összeírta azoknak a daloknak a listáját, amiket lead a stúdiósoknak, hogy játsszák le csütörtökön Corteznek. Amikor Cortez kijött az udvarra (az egyik végzős fiú társaságában), Ricsi gyorsan begyűrte a papírt az adidas dzsekije zsebébe.
– Csak nem a dallistám? – vigyorgott Cortez.
– Azt hiszed, minden rólad szól? – vágta rá Ricsi.
– Ez alap – bólogatott Cortez. – Minden este izgulok, hogy a holnap is rólam szóljon – folytatta, mi
meg folyamatosan röhögtünk rajta.
– Ja, ismerem ezt. A múltkor azt álmodtam, hogy nem vagyok népszerű – hülyült tovább Ricsi.
– Rémálom lehetett – értett egyet Cortez.
– Totál. Izzadtan ébredtem, azt kiabálva „miééért?" – dramatizált Ricsi.
Mindig tökre vicces, ahogy egymást szívatják azzal, amiről egyébként abszolút nem tehetnek.



-  Pósa!
– He? – nézett fel Ricsi álmosan.
– Talán tessék – ciccegett az ofő.
– Bocs – legyintett Ricsi.
– Talán bocsánat.
– Oké.
– Talán rendben! – kerekedett el Haller szeme. – Na, most már azt sem tudom, mit akartam mondani – vakargatta a fejét.



– Pszt, Ren – sziszegte Ricsi.
– Igen? – emeltem fel a fejem, és kérdőn néztem felé.
– Van töripuskád?
– Nincs, tanultam.
– Segítesz?
– Persze. Mit nem tudsz?
– Miből írunk? – kérdezett vissza.
– Szerinted?
– Töriból, nem? – folyt bele a beszélgetésbe Virág.
– Ja, odáig én is eljutottam – biccentett Ricsi.
– Na jó, sürgősen írjatok ki pár évszámot – dobtam át Virág padjára a füzetem.
– Köki – bólintott. – Ööö, izé – tette hozzá. – Kábé hol tartunk?
– Virág! – csóváltam a fejem. – Az utolsó oldal.
– De az üres – csodálkozott.
– Mármint az utolsó teleírt oldal – sóhajtottam.
– Úúú, megvan.





 Ui.: Boldog epilepsziások napját! 

Összezavarodva

Tudom, hogy sosem fogod ezt elolvasni. Tisztában vagyok vele, nincs az az Isten, hogy ez eljusson Hozzád. Ha valami csoda folytán mégis, akkor sem hinném, hogy rájönnél, ez Neked szól, hiszen azt sem tudod, ki vagyok. Az "írói" nevemet nem ismered, és talán már nem is emlékszel rám. Persze most azt is kérdezhetnéd, miért írom, ha tudom, hogy nem jut el Hozzád.

Hát azért, mert mostanában túlcsordultak az érzéseim és úgy gondoltam, ha leírom, talán elmúlik ez az egész. Persze sejtem, hogy ez nem így lesz, de arra számítok legalább megnyugszom egy kicsit, és kitisztulnak a gondolataim is. Ami jó lenne, mert mostanában egyre többet kell tanulnom, és nehéz úgy, ha közben fejben máshol járok, és képtelen vagyok koncentrálni. Kezdjük valahol az elején.

Harmadiktól jártunk egy osztályba egészen nyolcadikig, azóta nem láttalak, nem vagyunk ismerősök face-n sem. Három év hosszú idő, ezért gondoltam, hogy már jól vagyok. De pár napja kíváncsiságból (mindig is kíváncsi voltam) megnéztem az adatlapod. A képeidet nézegettem és megelégedve konstatáltam, hogy még mindig helyes vagy. Kár volt megnézni, mert újra eszembe jutott minden, ami általánosban történt, és könnyek borították el az arcomat. Utálom, hogy még mindig ilyen erős érzelmeket váltasz ki belőlem, annak ellenére, hogy sose volt köztünk semmi (legfeljebb egy szakadék). A kezdet kezdetén ez még barátságnak indult, aztán szerelem lett, idővel pedig szeretetté változott. Most teljesen össze vagyok zavarodva. Már rég nem tudom mit érzek. Sosem mondtam el Neked, hogy szeretlek, mert úgy éreztem, nem változtatna semmin sem. Ilyenekben sosem voltam valami bátor, pedig én voltam az a lány, aki előszeretettel verte a fiúkat. (Persze ennek is oka volt.) Fura. Nem mertem elmondani, mert féltem a választól. (Valójában, nem attól, hogy nemet mondasz, hanem attól, mindenki meg fogja tudni, mi történt, és nem akartam még egy okot adni, amiért piszkálhatnak.) Nem vagyok szép lány és akkor sem voltam az.

Emlékszem, amikor másodikban az egyik barátnőmmel ugyanabba a fiúba voltunk szerelmesek. Meggyőztük egymást, hogy mondjuk el neki együtt, mit is érzünk iránta. Ez megtörtént és ő a szebb lányt választotta, aki a barátnőm volt. (Nem haragudtam rá, mert tényleg szép volt és most is az. Arról meg nem tehet, hogy szebb, mint én, ami valljuk be nem nehéz.) Csalódott voltam és egy kicsit össze is törtem. Ez az élmény erősen kihatott a nem létező szerelmi életemre. Ez volt az oka annak, hogy a mai napig még sohasem vallottam szerelmet senkinek sem. Sajnálatos dolog, igazi vesztesnek érzem magam emiatt.

Szóval valahol ott tartottam, hogy harmadikban egy osztályba kerültünk, már abban az évben megkedveltelek. Később pedig, szerelmes lettem Beléd. Nem tudom, hogy pontosan mikor és hogyan, de megtörtént. Nem tehettek róla, de az érzelmeimet, nem tudom irányítani. Közben jártál néhány lánnyal, de furcsa mód én egyikre sem voltam féltékeny vagy dühös. Egyedül magamra haragudtam, amiért nem voltam képes színt vallani. Aztán összejöttél egy lánnyal, akivel még nyolcadikban is jártál, nem tudom együtt vagytok-e még, de szerintem nagyon szép párt alkottatok. Édesek voltatok és jó volt látni, mennyire szereted őt. Szerencsés lány, egy igazi mázlista, remélem tudja.

Ha a mi „kapcsolatunkra” emlékszek vissza, ilyen dolgok jutnak az eszembe: mangák és animék szeretete, foci, röplabda, ebédeltetés felelősök, veszekedések, indulatosság, forró fejűség, matek házi javítás, töri puska, majd megfagytam a nyitott ablaknál, biosz órán a disznó valamilyen szerve, kompetenciára való felkészülés csapatokban, osztály kirándulás Veszprémbe, az állatkert és egymás mellett is ültünk. Szép és rossz emlékek. Mégis mindegy hogy milyen, mert szívesen emlékezek vissza rájuk. Amúgy úgy vettem észre, ha nem veszekedtünk, bírtad a társaságom. Remélem, hogy ez tényleg így volt és nem csak a fejemben létezett.

Képzeld, az egyik barátnőmnek meséltem Rólad egy kicsit. Mivel ő Cicalánynak is hív engem (ebbe nem menjünk bele) adott neked egy becenevet: Cicafiú. Azóta én is így emlegetlek. Valamilyen szinten illik Rád, habár Te a kutyákat szereted. Volt is Neked egy régebben, de nem tudom milyen fajta, nem értek hozzá.

Bocsánat de ez most olyan érthetetlen és kusza lett, sajnálom. Olyan, mintha se füle se farka nem lenne, így nevek és más utalások nélkül, de még véletlenül sem szeretném, ha erre illetéktelenek rábukkannának. De mivel ez az egész Neked szól, szeretnék kérdezni is: Csináltam Neked egy kulcstartódíszt. (Remélem emlékszel, mert örültél neki.) Nem sokkal később megkérdeztem meg van-e még, akkor azt mondtad, igen, egy különleges helyen van. Azt szeretném tudni, hogy még mindig megvan-e. Ó, és még egy: Ha tudtad volna, hogy szeretlek, lett volna valami esélyem Nálad? Ez a kérdés már régóta foglalkoztat, gondolom érted miért. Nem hinném, hogy magyarázatra szorul.

Azt hiszem ennyi lenne, kevésnek érzem, de úgy gondolom ennél többet kár lenne írni. Hát akkor ez lenne az én vallomásom, remélem jegyzőkönyvbe vetted.

Végezetül pedig, ha véletlen lenne olyan 16 és 18 év közötti fiú, aki ezt elolvasta, és úgy gondolja, hogy normális véleménye van, és meg is osztaná velem, akkor azt arra kérem kommentben írja meg. Előre is köszönöm, ha bárki is billentyűzetet ragad. 

Ölel mindenkit: Emily

Mint a mesékben...

A teraszon állva néztem, hogy a hó hatalmas pelyhekben hullott a földre. A jeges szél átjárta testemet, göndör hajamat pedig balról jobbra, majd jobbról balra fújta. Kirázott a hideg. Összébb húztam magamon a kabátomat, majd párat előrébb lépve kitekintettem az udvarra. Az udvarra, amivel tavasszal annyit foglalkoztam. Egész nyáron szebbnél szebb színekben pompázott, hála a rengeteg virágnak, amit ültettem, de most minden fehér.  A fákról lehullottak a levelek, a kopár ágakon egyedül a madáretető díszelgett, amit hébe-hóba meglátogatott egy-egy veréb, galamb vagy rigó. A kerti tó is rég befagyott már. Igaz, egy méteres lék még tátong rajta, de csak az etetés és a levegőztetés miatt. Hetek óta nem láttam a kedvenc halamat, ami egy sárga koi ponty volt. Abban sem voltam biztos él-e még. Lehet Hógolyó már rég kihalászta magának.

 - Már mindenütt kerestelek – halottam meg mögülem férjem hangját.

 - Megtaláltál – mosolyogtam rá. Ő is elmosolyodott, majd elém lépve az ölelésébe vont és az ajkaimra hajolt. Csak egy rövidke csók volt, de nekem mindennél többet jelentett.

 - Mit csinálsz egyedül itt kint a hidegben, amikor lehetnél bent is a kandalló előtt velem? – kérdezte, közben pedig visszafordított a kert felé, mögém lépve pedig hátulról az ölelésébe vont.

 - Csak gondolkoztam.

 - Min?

 - A múltunkon. Hogy milyen szép volt az elmúlt év, és hogy mit csináltunk egy éve és pár napja. Emlékszel?

 - Hogy is felejthetném el.

 - Azóta szeretem a telet. Annyira szép volt…

*Visszaemlékezés*

Nyakunkon volt a karácsony, mikor az anyukám kitalálta, hogy 26-án, karácsony másnapján menjünk el hozzájuk. Mindketten meglepődtünk, de belementünk. Neki ugyan nem tetszett az ötlet, mivel azt mondta programunk van mára, és így nem tudunk elmenni ajándékot venni, de végül csak sikerült mindent elintézni. Az ajándékokat megvettük és haza vittük, megvacsoráztunk, majd Ő elém lépett, és kijelentette, hogy ő még nem fáradt, menjünk el sétálni. Végül a parkban kötöttünk ki. Kézen fogva bolyongtunk a sötétben. A hó szinte a térdünkig ért, sötét és hideg volt, de egyikünket sem zavarta. Így volt romantikus.

 - Gyönyörű – suttogtam és felnéztem a csillagokra. Egyetlen felhő sem takarta őket.

 - De nem gyönyörűbb nálad - bókolt, mire én elpirultam. Lassan egy éve voltunk együtt, de még mindig sikerült elérnie, hogy zavarba jöjjek.

 - Szeretlek – suttogtam, amit csak egy sokatmondó pillantással viszonzott.

 - Emlékszel arra, hogy mi volt pontosan egy évvel ez előtt? – kaptam hirtelen a semmiből egy kérdést. Megálltunk, én pedig felnéztem rá. Zakatolni kezdett az eszem, de nem jöttem rá. December 23. Senki sem született, nem is halt meg ezen a napon az ismerőseim közül. Az évfordulónk januárban van. Értetlenül néztem Őt, majd megráztam a fejem.

 - Nem emlékszem. Történt akkor valami?

 - Igen Cica. Milyen feledékeny vagy – nevetett, majd megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. – Gyere, szeretnék valamit mutatni.

 - Remélem nem az ellenem felbérelt bérgyilkost – nevettem.  Pár napja horrorfilmet néztünk a barátainkkal, így még kicsit bennem volt a rettegés. Felesleges volt, ugyanis egy kis hídhoz vezetett, aminek a széle gyertyákkal volt kirakva. Meseszép volt. A gyertyák jégből faragott mécsesbe voltak állítva, amik így tökéletesen megvilágították a hidat. Csak a híd közepén álltunk meg, ahol maga felé fordított.

 - Ellie! Nagyon szeretlek. Szavakkal le sem tudom írni, hogy mennyit jelentesz nekem. Te vagy az életem, és el sem tudnék képzelni egy olyan világot, ahol te nem vagy az enyém. Elraboltad a szívemet, és azt akarom, hogy örökké egymáséi legyünk. Szóval… - mondta, majd megállt egy kicsit, fél térdre ereszkedett és a kabátja zsebéből elővett egy fekete kis ékszerdobozt ezüst masnival a tetején. Levette a dobozka tetejét, amiben egy csodás gyűrű volt. Szemeim azonnal könnybe lábadtak.

 - Ellie Paige Morgan, Hozzám jössz feleségül? – kérdezte.  Egy hang se jött ki a torkomon a sírástól, csak bólogattam. Rám mosolygott, majd felállt, és letörölte könnyeimet.

 - Szeretlek – suttogtam, majd felé nyújtottam a kezemet, ő pedig felhúzta ujjamra a gyűrűt. Kaptam rá egy csókot, majd engedte, hogy jobban megnézzem. Az ezüst gyűrűben rózsaszín gyémánt volt. – Honnan tudtad?

- Cica. Egy éve volt az első randink. A film után elmentünk sétálni a városba, és ott megálltál egy kirakatnál. Egy ehhez hasonló gyűrű tetszett meg neked, de akkor még korai lett volna megvenni.

 - Te emlékszel még ilyenre?

 - Hogyne emlékeznék? Akkor szerettem beléd. Először azt hittem olyan leszel, mint a többi, de mint kiderült teljesen más vagy. Méghozzá jó értelemben. Gyönyörű vagy, okos, intelligens, jó a humorod, és remélem, nem várod el, hogy tovább soroljam, mert itt fagyunk meg mindketten, de akkor se érek a végére.

 - Szeretlek – suttogtam, majd lábujjhegyre álltam és megcsókoltam.

*Visszaemlékezés vége*

 - Igen, tagadhatatlanul az egyik legszebb napunk volt.

 - Nekem az esküvő volt a kedvencem. Imádtam a ruhámat, de olyan nehéz volt megfelelőt találni. A tervezők nem akarták elhinni, hogy feketét is akarok a ruhába.

 - Pedig úgy volt az szép. Így két év után, hogy már kiismertelek, már meglepődnék azon, ha fehér ruhában állnál mellém. Akkor pedig azon lepődtem meg, hogy életem szerelme egy fekete-fehér ruhában közeledett felém a sorok között.

 - Annyira jó volt – gondoltam bele.

 - Aztán pedig a nászút – jegyezte meg pimasz mosollyal.

 - Egyébként mért kerestél? – váltottam témát, hisz ismertem a férjemet. Könnyen bele tudott merülni a piszkos részletekbe.

 - Kira hívott. Kérte, hogy töltsük náluk a szilvesztert. Azt mondta nagy bejelenteni valójuk van.

 - Akkor menjünk csomagolni – indultam el.

 - Futás - fogta meg a kezem és felrohantunk a szobánkba. A szekrényből vettem ki pár felsőt, mikor kicsúszott közülük egy boríték. Tudtam jól, hogy mi az, ugyanis én rejtettem el.

 - Odaadhatom az ajándékomat? – kérdeztem, közben pedig felvettem a földről a borítékot.

 - Milyen ajándékot? – érdeklődött.

 - Szilveszter estéjén akartam oda adni, de kettesben az igazi.

 - Kettesben? Akkor pakolhatok le az ágyról, hogy legyen helyünk? – bökött fejével az említett fekhelyre. Bőröndök és ruhák voltak rajta.

 - Nem olyanra gondoltam. Két hete titkolózok előtted, csodálom, hogy karácsonykor nem jöttél rá.

 - Na, ez kezd érdekessé válni. Adj valami támpontot, majd kitalálom mi az.

 - Rendben. Ez az, de találd ki, mi van benne – mutattam fel a borítékot.

 - Repülőjegy?

 - Nem.

 - Fotó?

 - Az, de találd ki milyen.

 - Valami ciki kis kori rólad? Esetleg sunyiban csináltál rólam képet? Vagy valami dögös ruciban te vagy a képen? – tippelgetett.

 - Nem, de még csak a közelében sem vagy.

 - Akkor szabad a gazda – adta fel. Odaadtam neki, és figyeltem az arcát.

 - Bontsd ki! – kértem. Boldogan tépte fel a lezárt borítékot. Tudtam, hogy örülni fog neki, de amikor felfogta, hogy mit is lát, döbbenten mért végig.

 - Ez egy ultrahang felvétel? - kérdezte, mintha a saját szemének sem tudna hinni.

 - Az. Ő a kislányod – suttogtam. – Már 10 hetes.

 - El se hiszem. Mióta tudod?

 - Csak 6 hete. Szokásos vizsgálatra mentem az orvosomhoz, és akkor derült ki. Örülsz neki?

 - Nagyon. Ezek szerint megelőztük Kiráékat – jelentette ki nagy boldogan.

 - Micsoda? – kérdeztem, mikor felfogtam mit is mondott.

 - Tudod milyen Niall, nem bírja ki, hogy ne fecsegjen. Mesélte, hogy ráálltak a babaprojektre. Örülök, hogy megelőztük őket. Imádok első lenni.

 - Két baba egyszerre a bandában. Pihenőt kell majd kérnetek, különben nem fogjátok bírni.

 - Megéri. Értetek bármikor feladnám a karrierem.

 - Édes vagy, de én ilyet sosem kérnék tőled.

 - Nem is kell. Önként vállalom. Örülök, ha boldognak látom az embereket, és inkább téged teszlek boldoggá és a kicsit, mint a tini lánykákat. Az már nem az én dolgom.

 - Szeretlek – csókoltam meg.

 - Én is téged, Ellie, és a kicsi Darcy Stylest is imádni fogom. Ennél jobb ajándékot nem is adhattál volna, de hogyhogy nem karácsonykor leptél meg vele? – kérdezte.

 - Mert akkor számítottál az ajándékra. Most nem.

 - Milyen rafinált vagy. Remélem, az anyja tudását fogja örökölni matek terén, de az apjáét éneklésben.

 - Ó, szóval nem tudok énekelni?

 - Tartsunk versenyt? – poénkodott, mire fejbe vágtam egy párnával, majd énekelni kezdtünk. A mi életünk sosem volt unalmas, és ezek után sem lesz. Remélem, arra fel van készülve, hogy ikreket is szeretnék tőle, bár addig is fel kell készülnünk az első érkezésére. Rengeteg dolgunk van még, de minden részletét annyira várom. Jó látni Harryn, hogy ő is örül a picinek. Az egész egy vakrandival kezdődött, és most, két évvel utána boldogok vagyunk a saját házunkban, házasok vagyunk és júliusban jön az első közös gyermekünk. Sosem gondoltam volna, hogy az a férfi, akibe 15 évesen beleszerettem, megkéri a kezemet, és 22 évesen már az első gyermekét hordom majd a szívem alatt, de belegondolva, nem is alakulhatott volna jobban. Az életem tökéletes, pont mint a mesékben.