18. rész - Miért nem bízik bennem?

Samantha Johnson Március 1. (péntek)

Reggel hatkor keltem, mint szinte mindig. Nagyon csöndes volt a ház. Már megszoktam, hogy korán reggel mindig ilyen. Bementem a fürdőbe és bedugtam a hajvasalót a konnektorba. Éjjel már megint menthetetlenre göndörödött a hajam. Megmostam az arcom és a fogaimat is, majd rávasaltam a hajamra. Így már tűrhetőbb volt, már csak hullámos. Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Kék farmer, fekete póló és piros pulóver mellett döntöttem. Megindultam a konyhába. Emily ajtaja előtt elhaladva a hangjára lettem figyelmes. Azonnal megálltam.

-         Én jól vagyok, köszi – hallatszódott ki – Veletek mi van? – kérdezte.

Úgy tűnt telefonon beszélt valakivel. De vajon kivel? A bátyjával? Az anyjával vagy az apjával? Vagy esetleg azzal a titokzatos pasival? Korán reggel volt, tuti, hogy vele beszélt. Tudom, hogy csúnya dolog hallgatózni, de győzött a kíváncsiságom.

-         Értem. Akkor sűrű hétvégétek lesz – mondta, hangjából pedig arra következtettem, hogy nincs a legjobb kedvében. – Nem haragszok rád. Mégis miért kéne? Ez az életed, hozzá kell szoknom és kész. - Mihez kell ennyire hozzászoknia?

-         Lassan mennem kell, kelteni a lányokat. Majd még beszélünk. És persze este találkozunk a bárnál, feltéve, ha elengednek. Oké. Szia! – nagyot sóhajtott.

Hallottam lépteit, így gyorsan a lépcsőhöz mentem majd le a konyhába. A szívem hevesen vert. Reméltem, hogy Em nem vett észre. Mi a franc folyik itt? Ha ő a pasija volt, akkor mire fel ez a nagy titkolózás? Itt valami nem gömbölyű. Csináltam magamnak egy sajtos szalámis szendvicset és töltöttem a bögrémbe tejet. Leültem és majszolni kezdtem. Az evés lenyugtatott. Még jó. Nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön az idegességem. Leilának nem akarom elmondani ezt a dolgot, de Liznek és Katynek tudnia kellene róla. Elöblítettem a tányéromat és a bögrét is, majd a szobámba mentem. A lépcsőn, milyen meglepő Emilybe botlottam. Az egyik személybe, akivel nem akartam beszélni. Mosolyogva jött lefelé, mint aki most beszélt a pasijával.

-         Jó reggelt! – csiripelte vidáman.

-         Neked is.

-         Már mész is, igaz?

-         Aha. Épp a táskámért indultam – mondtam tök természetesen.

-         Tudjátok már mi lett annak a vetélkedőnek az eredménye? – kérdezte.

-         Igen, tegnap mondták meg. Oliviával a második helyen végeztünk.

-         Az nagyon jó! Ügyesek vagytok! – lelkendezett Em.

-         Annyira nem – válaszoltam.

-         Miért? – meglepve kérdezte.

-       Mert csak pár ponttal maradtunk le, és ez feldühít. Ha nem érvénytelenítik az egyik válaszunkat, akkor megnyertük volna a versenyt – mondtam mérgesen.

-        Jaj, ne már! Ez így is szép eredmény. Olyan, amit meg kell ünnepelni.

-       Mondjuk nálatok a bárban ma este? – vágtam hirtelen közbe. Most meg vagy Emily! Egy pillanatig habozott, majd válaszolt a kérdésemre.

-     Akár ott is. Beszélj a lányokkal! És ha már úgy is ott leszünk, akkor Leila első helyét is megünnepeljük.

-         Oké, de most megyek, mert el fogok késni – mondtam és felmentem a táskámért.

Az előszobában felöltöztem és a sulim felé vettem az irányt. Az utcánk végén már várt rám Olivia és Chris. A lánnyal együtt segítünk be a menhelyen. Egyforma a beosztásunk és mindig hazakísérjük egymást, mert egy utcában lakunk. Chris a szomszéd utcában lakik és mind ugyanabba az iskolába járunk.

-         Sziasztok! – üdvözöltem őket.

-         Szia! – viszonozták egyszerre.

-         Késtél. Mi történt? – tért rögtön a lényegre Olivia.

-         Semmi – mondtam, és megindultam a suli felé.

-         Aha. Tudod, hogy ezt ki veszi be? – folyt bele Chris.

-         Emilyvel beszélgettem, ennyi.

-         Emily? Az a dögös rózsaszín törpe?

-         Hé, a barátnőmről beszélsz! – gurultam dühbe.

-       Bocsi, csak arra akartam kilyukadni, hogy előnyös a külseje – mondta. Pasik! Forgattam meg a szemeimet.

-         Szóval, miről beszéltetek? – türelmetlenkedett a barátnőm.

-      Arról, hogy ma lehet, hogy benézünk a lányokkal hozzá, a munkahelyére. Most boldogok vagytok?!

-         Jól van, nem kell minket keresztbe lenyelni! – hívta fel a figyelmemet a srác.

-         Valaki nagyon morcos ma – állapította meg barátnőm, amit én egy gyilkos pillantással jutalmaztam.

Beértünk az iskolába és mentünk is bioszra. A barátaimmal ültem a terem végében és csatlakozott hozzánk Jason is. A biosz tanárunk egy magas fekete hajú nő. Szimpi csaj, de néha dilis. Sokat magyaráz, de gyakran eltér a tárgytól. Szeretem a bioszt, ez a szerencsém. Állatorvosnak készülök, ezért jelentkeztem ebbe a suliba. Ez jó előkészítés lesz az orvosi sulihoz. Öt kutyával és három macskával a hátam mögött nem csoda, hogy ezt a szakmát választottam magamnak. Valahogy mindig vonzott a dolog. A mostani anyag az állatok témaköre volt. Ezt nagyon szeretem, egy csomó élőlény kinézetét és tulajdonságát tanuljuk. A mai óra anyaga a házityúk volt. Átvettük, és utána mentünk is nyelvórára. Olivia és Jason franciára, Chris és én pedig latinra mentünk. Becsengetés után pár perccel meg is érkezett a tanárunk Mrs. Bell. Ő egy alacsony szőke hullámos hajjal rendelkező nő, aki a negyvenes éveiben jár. Szeretem, ahogy a latint tanítja nekünk. Ez igazából elég nehéz tantárgy, de mivel nagy részünk orvosnak készül, nekünk mindent szaknyelven kell tudnunk. Egész órán szövegértési feladatokat csináltunk és háziba is azt kaptunk. Szakmai biológián, ismét együtt ült a társaság. Dolgozatot írtunk az emberi test csontjaiból és a különböző szövetekből. Én ültem a sarokban Chris pedig mellettem, így az összes kérdésre meg tudtuk beszélni a választ. Ahogy én láttam az osztály nagy része hasonlóképpen cselekedett.  Elkönyveltem magamnak a jó jegyet. Aztán léptünk kémiára Jasonnel. A tanárunk Miss Malone a húszas évei végén jár, és mint a neve is mutatja nincs férjnél. Sőt, tudomásom szerint barátja sincs. (Szóval, hajrá srácok!) Egyébként átlagos magasságú, gyönyörű kék szeme van és sötétszőke haja. Az órán különböző oldatokat állítottunk elő és több szempontból vizsgálgattuk őket. A tapasztalatinkat, pedig leírtuk a füzetünkbe. A következő óra spanyol volt a suli másik felében. Chris az egyetlen, aki nem vette fel ezt a nyelvet, ő inkább az olaszt választotta. Mr. Turner tanítja nekünk a spanyolt. Elég szigorú és sokat követel, de legalább tanulunk nála. Órán kikaptuk a nemrég írt szódolgozatokat. Jasonné hármas lett, Olivia és én négyest kaptunk. Bediktáltuk a jegyeket majd magnóhallgatással ment az idő. Háziba kaptunk egy rakás szót tanulni. Hurrá! Csakhogy ne unatkozzak a hétvégén. Óra után Oliviával együtt. Mentünk enni. Chirs és Jason nem járnak a menzára, mert nem ízlik neki a koszt. A mai menü zöldbableves és grízes tészta volt és kaptunk desszertnek almás süteményt. Leültünk az egyik asztalhoz, csak mi ketten.

-      Tudom, hogy utálod ezt hallani, de ismerlek Sam. Érzem, hogy történt valami és szeretném hallani – szólalt meg barátnőm.

-         Hányszor kell még elmondanom, hogy nem történt semmi?! Csak Emmel beszéltem és ma beugrunk hozzá a csajokkal.

-         Ha csak ennyi lenne, akkor nem lennél ilyen….. ilyen nem is tudom milyen – gondolkodott el Olivia.

-         A fogalmazás koronázatlan királynője – sóhajtottam fel.

-         Nem lehet, hogy az új csajjal van gondod? – érdeklődött.

-         Nem. Miért lenne?

-         Úgy vettem ki a szavaidból, hogy nem kedveled őt.

-         Ez nem igaz – vágtam közbe.

-         Szerintem viszont igen. Valami rosszat tett?

-         Nem csinált semmit és most már hagyjál békén! – akadtam ki.

-         Jól van, nyugi. Nem kérdezek többet!

Ebéd után együtt sétáltunk el a menhelyre. Egész úton egy szót sem szóltam hozzá.

Mérges voltam, amiért kérdezősködött. Semmi köze hozzá. Mikor megérkeztünk én azonnal menhely orvosi részlegére mentem. Tegnap behoztak egy kiskutyát eléggé súlyos állapotban. Lehet, hogy le kell vágni a bal hátsó lábát. Annyira cuki kutyus, remélem, hogy meg fog gyógyulni. Mikor beléptem Rebeca már bent volt. Ő az állatorvos. Köszöntem neki. Felnézett és ő is üdvözölt.

-         Hogy van a kiskutya? – kérdeztem egyből.

-         Lassan javul. Úgy tűnik nem lesz szükség a beavatkozásra – mondta mosolyogva. Nagy kő esett le a szívemről. Legalább ő megmenekült, nem úgy, mint néhány szerencsétlen társa.

-         Meg szabad nézni?

-         Persze. A negyedik ketrecben van, ott bent – mutatott az egyik ajtóra, majd visszatért a papírok elrendezéséhez. Bementem az említett ajtón. Odabent azok a kutyák voltak, amelyeket nem régen hoztak be és orvosi ellátásra szorultak, vagy csak megfigyelés alatt álltak.

A negyedik ketrecben első pillantásra semmi sem volt. Jobban megnéztem és akkor vettem észre, hogy a belső sarokban fekszik egy világosbarna színű gombóc. Kinyitottam az ajtaját majd óvatosan benyúltam hozzá. Lassan megsimogattam. Érintésemre felnézett, de nem tett semmi mást. Biztosan fájdalmai voltak szegénynek. Ha már ott voltam kicseréltem a vizét. Körbenéztem a többi ketrecben, hogy állnak a dolgok. Egy-két helyen kellett csak vizet cserélni és tápot adni a kutyáknak. Kimentem a helységből és az állatorvosi részleget is elhagytam. Kint megkerestem a főnökömet Deant. A mai feladatom hat kennel kitakarítása volt, közben pedig ahol tudtam, ott besegítettem. A kutyákat összeengedtem egy nagyobb térbe játszani. A munkaidőm utolsó óráját, pedig az egyik bántalmazott kutyussal töltöttem. Két hete foglalkoztam vele, de azt már sikerült elérnem, hogy megtűr a közelében. A pár méter távolságot még mindig tartja. Szerintem nemsokára megszerzem a teljes bizalmát. Hét után pár perccel léptünk le Oliviával. Továbbra sem beszéltem vele. A ház előtt megkerestem a kulcsom, kinyitottam az ajtót és bementem. Tíz perccel később Lizzie is hazajött.

-         Csak gondoltam szólók, hogy ma elmegyünk Emilyhez a bárba – mondtam neki.

-         Ugyan minek? - azért a lelkesedés részéről nagy volt. 

-         Megünnepelni azt, hogy elhoztuk a 2. helyet a vetélkedőn és Leila 1. helyes rajzos cuccát – magyaráztam.

-         Aha. És a többiek ezt tudják?

-         Em nyilván tudja, Leila elvileg itthon van, de vele még nem beszéltem és Katynek pedig mindjárt küldök SMS-t.

-         Hányra megyünk? Csak, mert Em éjfélig dolgozik – érdeklődött. Közben elküldtem az üzenetet.

-         Én kilenc órára gondoltam, addigra Katy is hazaért és tudunk együtt is menni.

-         És meddig maradunk?

-         Majd meglátjuk. Tudod, azt hiszem a pasija, akit nem akar nekünk bemutatni, haza szokta kísérni a bárból – informáltam Lizt.

-         És le akarod buktatni?

-         Én tudni akarom, hogy ki az a srác – makacskodtam.

-         Én is. De előbb vagy utóbb úgyis megismerjük. Szerintem Em csak biztosra akar menni.

-         Szerinted. Akkor azt mond meg nekem, hogy Leila miért tudja ki az a srác? Miért bízik meg benne és bennünk nem?

-         Ne kiabálj! Nem vagyok süket – mondta Lizzie. Fel se tűnt, hogy kiabáltam.

-         Nem bízik bennünk, pedig régebb óta ismer minket nem úgy, mint azt a lányt!

-       Figyelj Sam! Az ő dolga, hogy mit csinál. Biztos vagyok benne, hogy el fogja mondani – copfos a maga részéről lezártnak tekintette a dolgot.

Lehet, hogy igaza van, de én akkor is utána járok ennek. Lehet, hogy nem ma, de meg fogom tudni. Felmentünk a szobáinkba. Liz benézett Leilához és úgy hallottam elmondta a báros dolgot is. Vöröske javaslatára mindhárman lementünk a konyhába meleg szendvicseket gyártani. Sokat készítettünk, és hagytunk a másik két lánynak is. Frufrus nem sokkal nyolc után jött. Vacsoráztunk, aztán átöltöztünk. Kilenc után pár perccel értünk a bár elé. Bementünk és a pulttól nem messze leültünk az egyik asztalhoz mind a négyen. Emily a cuki pincérlány ruhájában hamar odajött hozzánk. Kikértük tőle az italainkat. Míg kitöltötte nekünk, körbenéztem. Nem sokat járok ide, annyira nem szeretem ezt a helyet. Péntekhez képest nem voltak valami sokan. Annál jobb legalább ő is le tudott ülni velünk inni egy kicsit. A pult felé néztem. Épp akkor Em a csapos fiúval beszélgetett, közben a rendelésünket tette a tálcájára. Kihozta az asztalunkhoz. Elém és Katy elé letette a kért citromos söröket. A másik két lány elé martini került, ő pedig sima sört ivott. Koccintottunk, ennyivel le is tudtuk az ünneplést. Nem számítottam nagy dologra, de azért ennél egy kicsit többre.

-         És, mi újság errefelé? – kérdeztem Emtől.

-         Semmi különös. Nem valami nagy a forgalom és ez péntekhez képest szokatlan.

-         Nem ez az egyetlen bár a környéken, vagy igen? – kérdezte Leila. 

-         Két utcával arrébb is van egy – informálta Lizzie.

-         Hogy tudod – jegyezte meg frufrus. Copfos csak egy mosollyal nyugtázta az egészet.

-         Mi van a kutyussal? – kérdezte meg végül tőlem.

-         Jobban van. Rebeca szerint nem kell eltávolítani a lábát.

-         Ez remek hír. Amúgy, hogy telt a napotok? – érdeklődött Emily.

-         A boltban nem történt semmi – mondta Katy.

-         Nálunk sem – csatlakozott Liz.

-         Én csináltam egy szép tetkót. Azt hiszem ennyi. – tűnődött Leila. - Ja, és nem mentem be vezetni.

-         Hát ez nem sok – állapította meg Em.

-         Tényleg! Leila, te kinél is aludtál? – kérdezte Lizzie. Kivel volt? Miről maradtam le? Kíváncsian fordultam felé.

-         Egy barátnál, azt hiszem – mondta halkan. Mi a fene, főnökasszony engedte, hogy másnál aludjon?

-         Mégis mi történt? – kérdezte Katy.

-         Mi az, hogy nem otthon éjszakázol? Mi van a szabályokkal? - emeltem fel a hangom, majd a többiek felé fordultam. - Ez már a második volt, amit megszegett. Először, mikor a buli után nem otthon aludt, és még csak nem is szólt nekünk, most meg ez. Dobjuk ki a francba. Ez még Tamaránál is rosszabb. - mondtam dühösen.

-         Bocsánat, hogy én nem vagyok olyan tökéletes, mint te. De áruld már el, hogy honnan kellene tudom ezekről a "szabályokról", amikor senki kurvára nem említette egyikőtök sem, amikor idejöttem és beköltöztem hozzátok. - kiabált ő is, és többen felénk fordultak.

-         Elég! - szólt ránk Emily túlharsogva minket, majd csendesen folytatta. - Volt egy kis gond tegnap, de megoldottuk. Leinek muszáj volt az egyik barátjánál aludnia. Összeveszett a párjával és ki kellett öntenie valakinek a szívét – magyarázta, de cseppet sem volt meggyőző, amit előadott. 

Fél tizenegy körül indultunk haza, természetesen főnökasszony nélkül, mert ő csak éjfél után jöhetett el. Míg ott voltunk egyre többen lettek, ezért Emilynek sűrűn ott kellett hagynia minket. Miután hazaértünk, sorban a fürdők felé vettük az irányt. Aztán mindenki visszahúzódott a saját szobájába. Megakartam várni, hogy lássam ki hozza őt haza, de az álmosság győzött és elaludtam. 

17. rész - Sulibemutató

Leila W. - Február 28. (csütörtök) 


Reggel fél hatkor kelt a csapatunk azon része, kik ma a suli bemutató valamire mentek. Pontosabban Emily keltett minket hajnalok hajnalán. Hétre kellett beérnünk az iskolába és most nem késhettünk. Amúgy sem volt szokásunk, de a tanároknak és a sulinak is fontos ez a nap. Emilyvel megbeszéltük, hogy a buszon egymás mellé ülünk, hogy tudjunk beszélgetni, de nekem Adam közelébe is kellett maradnom, hogy segíteni tudjak neki. Cicalánnyal meg kellett beszélnem a „szülinapot”. Kíváncsi vagyok mit alkotott Harry, mert Em nem sokat mondott róla tegnap éjjel. Megsértette talán? Remélem nem. Na meg persze Louisról is beszélnünk kell. Miért akart engem megcsókolni, amikor valamelyik másik lány jön be neki? Férfiak… Lehetetlenség, hogy megértsük őket. Kicsit mérges vagyok rá. Majdnem megcsókolt, és igaz, hogy akkor még nem tetszett nekem, de ha délután szerelmet vallott volna, akkor biztos bele szerettem volna. Nem tudom melyik lányt választotta, de ha összetöri bármelyik szívét is, Emilyvel ki fogjuk őt készíteni.

Mivel tegnap nem zuhanyoztam, az első utam a fürdőbe vezetett. Gyorsan megmosakodtam, megmostam a fogam, megfésülködtem, sminkeltem és elvégeztem a többi női teendőmet. Szobámba visszacammogva előkerestem a melltartómat és a tangámat, felvettem azokat majd a szekrény előtt szobrozva tanakodtam, hogy mit is kéne felvennem. Végül a szekrény mélyéről előrángattam egy egyszerű fekete farmert, egy szürke trikót valamint a sulis pólót. Gyorsan magamra öltöttem ezeket a ruhákat és kinéztem az ablakon. A nap hét ágra sütött, ezért egy pár fehér, fekete tornacsuka mellett döntöttem cipő téren. Női gondom miatt alaposan be kellett pakolnom a táskámba. Nem elég hogy a balesetekre gondolva váltás bugyit és nadrágot is tettem, de mivel meló előtt nem lesz időm hazajönni még a melós pólómat is el kellett tennem. Ezek után még rajzos felszerelésem, hajkefe, sminkcucc, telefon, fülhallgató, pénz és pénztárca. Táskám tartalmát még utoljára leellenőriztem és mentem is le a nappaliba. A lányok már lent vártak, de végül Liz visszaszaladt a szobájába, mert fent felejtett valamit. Reggelizni már nem sok időnk lett volna, ezért egyöntetűen leszavaztuk és helyette elmentünk egy pékségbe. Az aprócska üzlet pont útba esett, így mindannyian bementünk és vettünk péksüteményeket valamint üdítőket. Hosszú nap lesz, ezért bevásároltunk rendesen. Adam azt mondta tegnap, hogy akár este hétig-nyolcig eltarthat a dolog. Miután mind fizettünk folytattuk az utunkat, ami alatt Emily és Lizbeth csak a pom-pomról beszélt. Jobb ötlet híján én felhívtam Travist, hogy ma ne számítson rám. Nem örült a dolognak, de elengedett.
Mikor megérkeztünk a suli előtt már várt ránk egy busz. Felszálltunk én pedig egyből felismertem Adam kabátját. Mögötte helyet csináltam magamnak és Emilynek majd cuccainkkal foglalva azt továbbsiettünk megkeresni a többieket. A tornateremben meg is lettek. Barátnőim egyből siettek a csapatukhoz és még lerendeztek egy gyors próbát, mialatt én az embereket próbáltam számba venni. A srácok nagy része egy kupacban ült és Minnie szenvedésén szórakoztak, vagy épp a szurkolócsapat ugrálását bámulták. Szerintem az utóbbinak jobban tudtak örülni. A focistáink, Cortez és Tom, kosarasaink Carlos és Dan valamint az úszóink a sulis melegítőben pózoltak, ezzel próbálták az ugráló lánykákat megzavarni. Minnievel inkább Jordan, Alexander és Frank foglalkozott, bár az utóbbi már biztos unta magát. Rosetta az építész ikrekkel beszélgetett, a stréberek pedig matekkönyvet bújva társalogtak. Adam nem volt a helységben, ezért leültem a fiúk közé és onnan bámultam a többieket.

Miután a lányok kiugrálták magukat és mindenki megérkezett Adam kijelentette, hogy indulnunk kell. Mivel több sportoló is bejött addigra a terembe, a srácok kaptak 5 percet, hogy könnyes búcsút vegyenek egymástól majd kimentünk a buszhoz. A srácok jól szórakoztak mikor elindult a buszunk. Papír zsebkendővel integettek, vagy épp a „könnyes” szemeiket törölgették. Végül én ültem az ablaknál, mellettem Emily, előttem Adam, mellette pedig a lányok edzője. Mögöttünk két pom-pomos zenét hallgatott, Liz pedig leghátul ült a focisták és a kosarasok közé beszorítva. Úgy láttam egész jól megvan Cortezzel. Ha lesz időm, rákérdezek. Kicsit felálltam, hogy kényelmesen le tudjam venni a kabátomat, és láttam, hogy ms. Clark és Adam egész jól elvannak. Mivel tanárommal nem tudtam beszélni visszafordultam Emilyhez és kezdődhetett a vallatás.

- Nincs kedved elmesélni, hogy mit alkotott Harry? - kérdeztem rá a dologra.

- Hát, úgy volt, hogy bowlingozni megyünk a srácokkal. Én ugyan nem tudok, de gondoltam ez nem lehet akadály. Hát röviden: nem jutottunk el a bowling pályára.

- Miért nem? Annyira hamar sikerült összevesznetek? - kérdeztem.

- Dehogy. Azért, mert csak a srácok mentek oda, nekünk pedig szerveztek egy randit a házukba.

- Ez egész jól hangzik. Én örülnék az ilyennek. Jó fejek voltak.

- Szerintem is. Együtt főztek és gyönyörűen megterítettek. Sőt még fagyit is szereztek nekem.

- És, mi ezzel a probléma?

- Miből gondolod, hogy volt?

- Ha nem lett volna, akkor most a felhők felett lebegnél.

- Oké. Filmet néztünk, aztán vacsoráztunk. Felmentünk a szobájába és majdnem lefeküdtem vele.

- Ezt, hogy érted?

- Ha nem nyitja ki a száját, akkor szeretkeztünk volna. De nem bírta ki és eléggé váratlan dologgal jött elő. Azt hitte, szűz vagyok. Megkérdeztem, honnan veszi ezt. Mire azt mondta a srácokkal három a kettő arányban megszavazták, hogy ez a félénkségem oka. Komolyan, jó, hogy nem fogadtak rá!

- Hát látszik, hogy pasiból vannak.

- Aztán felvilágosítottam a valódi okról. Azt hiszem megértette, de azt hangsúlyozta, amit már tudok: El kell fogadnom az életét. Igyekszem, de nem egyszerű és még a sajtó nem is tudja. Na, mindegy. Aztán megettük a fagyit és hazahozott. Ennyi.

- Ha nem nyitja ki a száját, akkor lett volna egy szép estéje – állapítottam meg. Többet nem is beszélgettünk. Egyikünk sem vágyott rá komolyabban. Őt elfoglalta a saját kis világa, ahogy engem is a sajátom. Hátul hangos nevetésbe törtek ki a srácok, mire mind feléjük fordultunk. Még Adam is felállt és megindult feléjük.

- Srácok, gondotok van? - kérdezte idegesen. Valamit biztos megzavartak.

- Óvó bácsi, kérem. Daniella babának pipikélnie kell. Nem állhatnánk meg? Cortez felelőtlen apa és nem adta rá a gyerekre a pelenkát. Mondja, hogy lehet ilyen egy férfi? Ennyire, ennyire… feledékeny öntelt fasz? Csak a videojátéknak, a sörnek, a nőknek és a focinak szenteli az idejét. Az elmúlt… - ránézett a kezére, amin nem is volt karóra, de ez már lényegtelen. - 3 órában meg se próbált felém közeledni. Kérem, Adam tanár úr. Nem vagyok elég vonzó? - kérdezte, és igen. Ez mind Tom szájából hangzott el.

- Cortez és Tom. Ti együtt vagytok? - kérdezte, közben a fejét vakargatta, valamin nagyon gondolkozott. C egyből rázta a fejét, mire Tom könnyes szemekkel fordult felé.

- És még le is tagadsz engem? Hogy lehetsz ilyen? Legalább a gyerekre gondolhatnál. Csalj csak meg az első nőneművel, aki eléd kerül. Liz, neked meg ajánlom, hogy ne hagyd magad. Lehet, hogy cuki a mosolya és az anyja istenien főz, de attól ő még egy szemét és GYEREKE VAN. - Ordította a végét, majd kimászott a sarokból és átült Minnie mellé, aki hát, hogy is mondjam… elég szőke egy csajszi, ugyanis egyből elhitte a fiú játékát és elkezdett neki papolni arról, hogy majd ő kigyógyítja a melegségből. Tehát ha valaki hetero, akkor egészséges, ha bi, vagy meleg akkor beteg. A szöszinek is sok esze van. Még jó hogy szép, valamiből meg tud majd élni. Corteznek leesett, hogy Tom befejezte, ezért felkiáltott.

- Én mindig is szerettelek, de Liz sokkal formásabb nálad! - és felhúzta a lányt, majd a melleit letaperolta. Cortez csak egy tenyérlenyomattal lett gazdagabb.

- Ügyes vagy csajszi! - kiabált visszafelé Tom. Na, igen. Ezek után már a tanáraink is nevettek, de még az igazgatónak is tetszett az előadás és nem bírta ki, ezért tett egy kis megjegyzést.

- Srácok, gratulálok. - állt fel tapsolva. - Ha a nagy meccsen veszítenek, akkor a dráma tagozatosokhoz lesznek száműzve.

Mire az előadásnak vége lett Adam kijelentette, hogy kapjuk össze magunkat, mert pár perc és megérkezünk, mire bekiabálta valaki, hogy álljunk meg egy férfi mosdónál, mert C nagyon beindult Tomtól. Oké, senki se mondja azt, hogy a mi focistáink unalmas életet élnek.

Nagy nehezen bejutottunk a hatalmas csarnokba, ami már a diákok tömkelegétől nyüzsgött. Tanáraink megkértek… ránk parancsoltak, hogy maradjunk egy kupacban, egy helyben, majd elindultak megkeresni a szervezőket, hogy tudjuk kinek hova is kell mennie.

- Oké, a terv a következő. A hajrá lányok és a stréberek maradnak, a többiek elmennek és keresnek maguknak egy jó helyet. Na, csá.

Engem nem zavart a dolog. Fogtam magam és elsétáltam egy irányba a többiekkel. Szerencsémre pont én voltam az első, aki elszakadt a kis csoporttól, ugyanis találtam egy másik csoportot, akik már nagyban rajzoltak. A felsőket végignézve rájöttem, hogy nem csak londoni iskolák képviselik ma magukat, hanem egész Anglia legnevesebb intézményei megjelentek diákjaikkal. Leültem egy üres helyre, elővettem a tolltartómat és a mappámat majd a füzetem felfogattam az állványra és vártam, hogy valaki leüljön elém. Nem telt el sok idő, egy szőke lány helyet foglalt előttem.

- Szia, Nicola vagyok.

- Üdv, én Leila. Miben segíthetek? - kérdeztem kedvesen.

- Lerajzolnál? Anyám mindig nyaggat, hogy örülne egy képnek rólam, de a fotókat mégsem szereti. Le tudnál engem rajzolni vagy festeni? - kérdezte nagy mosollyal az arcán és haját hátradobta kicsit. Hatalmas kék szemei voltak és szőke haja. Tipikus elkényeztetett lánynak nézett ki ruházata alapján. Louis Vuitton táska, rózsaszín rövidnadrág, hatalmas tűsarkú, csillogó ékszerek, hosszú műkörmök. Na, nem gond. Nem a véleményemet kérte, hanem a rajzot. Másfél óra alatt megvoltam a rajzzal, ez idő alatt pedig többször is megfordult nálam Adam, Emily és Lizbeth is. Cicalány mondta, hogy ők délben kezdenek el táncikálni, addig pedig már csak 5 percem volt. A plázapicsának lepasszoltam a képét miután aláfirkantottam, és elkezdtem összepakolni, de megzavartak benne. Valaki megkocogtatta a vállamat, mire teljesen felé fordultam. Először csak, a magasságának köszönhetően a mellkasát láttam. Egy fekete pólót viselt London Public School felirat díszelgett. Tekintetem kicsit feljebb vándorolt és szemeibe néztem. Ledöbbentem, mikor tudatosult bennem, hogy ki áll velem szemben. Teljes nyugodtsággal emeltem fel a táskámat az asztalról és egyszerűen elrohantam. Mondhat rám bárki bármit a tettem miatt, de megijedtem. Féltem. Méghozzá nagyon. Könnyeim is megindultak velem együtt, és villámgyorsasággal szántottak végig az arcomon egyenesen a ruhámra, de több csepp a rohanásom miatt a padlón ért földet. Gyorsaságomon nem változtatva próbáltam előkeresni táskámból a mobilomat és felhívni Lizt, de a futásnak, a könnyeimtől elhomályosult tekintetemnek és a remegő kezemnek köszönhetően félre nyomtam és Louist csörgettem meg. Ez viszont csak akkor tudatosult bennem, mikor meghallottam hangját a vonal másik feléről.

- Szia Leila, mizujs? - kérdezte a srác, mire egyből magam elé vettem a telefont. Louis Tomlinson. Ezt elbasztam. Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak neki, de végül egy nyögést kapott csak. Futás közben ugyanis sikerült megbotlanom és leestem a lépcső tetejéről. Könyökömet, csípőmet és térdemet rendesen beütöttem, fájdalmamnak pedig hangot is adtam, amit a srác is meghallott.

- Leila, mi történt? - kiabált a vonal túlsó feléről a fiú, hangjában pedig éreztem az aggodalmat.

- Louis - nyöszörögtem vissza sírva a telefonba. - Kérlek, gyere el értem. - Sírtam erőtlenül, közben pedig minden erőmet összegyűjtöttem és próbáltam felállni, de nem igazán sikerült. Jobb térdem nem bírta eléggé a terhelést.

- Figyelj, - kezdte, majd lecsendesítette a háttérben lévő embereket. - Most nem tudok érted menni, mert a stúdióban vagyunk, és a szólóimat veszik fel, de Niall szívesen elmegy érted, ő már végzett. Hova küldhetem? - kérdezte, de hallottam amint az említett felmordul a háttérben.

- Se- semmi inkább - kezdtem, de újabb nyögés szakadt ki torkomból, mikor felálltam, de szerencsére most nem csuklottam össze így a falba támaszkodva sikerült elindulnom. - Ne- nem a- akartam gondot okozni. Sajnálom, hogy zavartalak. - dadogtam a szavakat, majd kinyomtam a telefont és továbbra is a falba kapaszkodva kisétáltam a csarnok elé. Nehéz volt megtartanom magamat és a táskámat is hoznom kellett, de csak sikerült. Mire kiértem még az ég is leszakadt. Már csak ez kellett nekem. Leültem a lépcsőre és ott folytattam a sírást. Nem törődtem se az engem bámuló emberekkel sem pedig a folyamatosan csörgő telefonommal. Arcomat a tenyerembe temettem, hogy az elfolyó sminkem miatt ne bámuljanak meg annyira. Nem tudtam meddig ülhettem ott a hidegben, egy szál pólóban, de Ruki számtalanszor kezdett bele az egyik dalukba, ami azt jelentette, hogy a barátaim már rengetegszer hívtak. Barátaim… Louis és Emily. Úgy igazán csak akkor eszméltem fel arra, hogy milyen rég óta ülök kint, mikor valaki átölelt engem és megéreztem, hogy ő mennyivel melegebb és szárazabb nálam. Rémülten nyitottam fel szemeimet, de egyből megnyugodtam mikor a rövid szőke tincseket láttam meg előttem. Niall.

- Mit keresel itt? - kérdeztem, majd megtöröltem az arcomat.

- Gondolom eljöttem érted Louis helyett. Vagy várj, nem. Visszamegyek a suliba és befejezem azt, hogy még ennyire se legyen nyugodt életem. Mintha nem lenne nélküled is elég gondom. - vágta nekem durván a szavakat, mire újra szipogni kezdtem.

- Ha ennyire gyűlölsz nem kellett volna ide jönnöd. Egész jól elszórakoztattam magam. - mondtam és kibújtam az öleléséből majd a lépcsőn arrébb csúsztam. Nem akartam a közelében lenni.

- Nem is jötte volna, de valamiért Louis és Harry nagyon megkedvelt téged. Nem is értem mi olyan nagy szám benned. Semmivel sem vagy másabb a többi lánynál.

- Mintha te olyan nagy szám lennél….

Telefonom újfent megszólalt. Érte nyúltam, de Niall megelőzött. Láttam, hogy Em hívott. A srác pedig befogta a számat és felvette a telefont.

- Szia Emily, Niall vagyok… Igen itt van velem, minden rendben… Nem, elviszem magamhoz, lesz ideje megnyugodni… Nem tudom… Még ma este, vagy lehet csak holnap reggel… Rendben, megpróbálok vigyázni rá… Szia.

- Mit beszéltetek? - kérdezem, hiszen semmit sem hallottam abból, amit Em mondott.

- Elviszlek a lakásomra és nálam leszel minimum addig, amíg Emilyt és a másik barátnődet haza nem engedik. - mondta és visszaadta a telefonomat. Idegesen tettem a telefonomat a táskámba.

- Hát én innen fel nem kelek. - jelentettem ki magabiztosan.

- Az nem baj. - felelte, majd térdem alá nyúlva felemelt és ölben vitt a kocsihoz. Szemeim újra könnybe lábadtak, hiszen fájó könyököm és oldalam pont Niall felől volt. Csípőmet és térdemet nem ellenőriztem, de valahogy gondoltam, hogy vérzik mindkettő. Ha korábban nem is vérzett, most már biztosan. Szó nélkül felültetett az autója motorháztetőjére és kinyitotta a kocsit. Táskámat elvette tőlem, betette a hátsó ülésre majd lehúzott a kocsi elejéről, de lábaim nem bírtak megtartani és a srác után kaptam. A vállaiba kapaszkodva ugráltam el az ajtóig, majd beültem. Egy szóval se kérdezte, hogy mi történt velem, aminek örültem. A lányoknak se akartam elmondani, egy idegennek pedig főleg nem. Lábaimat felpakoltam a műszerfalra, mire kaptam egy mérges pillantást, de különösebben nem törődtem vele. Úgyis eldöntötte már, hogy az van, amit ő akar. Út közben csendesen sírdogáltam, de zavarta így zenét kapcsolt. Legnagyobb bánatomra lassú számok mentek így sikerült igen csak hamar elbóbiskolnom.

***

Mikor felébredtem egy ismeretlen helyen voltam egy ágyban. Hirtelen nem tudtam mi történt, majd eszembe jutott minden. Ryan, hogy elrohantam, a beszélgetés Louissal és Niall. Biztos az ő lakásán vagyok. A fiúk közös házán nem lehettem. Ahhoz túlságosan is nagy a csend. Belegondolva, az egyetlen, amit hallottam az, az volt, hogy valaki a lépcsőn jött felfelé. Felültem az ágyban és kicsit körbenéztem. Nemrég költözhetett be. A falak üresek voltak. Sőt, az egész szobában csak az ágy volt, ami mellett két apró éjjeli szekrény állt az egyiken egy kis álló lámpával, gyertyával és egy cserepes növénnyel, aki már eléggé haldokló félben volt. Az ágynemű fehér volt, akár csak a falak, az ágy és a kis fiókos szekrény pedig sötétbarna, szinte már fekete. Hamarosan nyílt a sötét ajtó és a szőke fiú lépett be rajta. Egyből magam elé rántottam a takarót, ugyanis csak melltartó volt rajtam

- Végre. Azt hittem holnap délig alszol. - mondta hatalmas mosollyal az arcán. - Emilyvel nemrég beszéltem. Azt mondta örülne, ha itt aludnál, mert még mindig nem engedték őket haza és nem szeretné, ha egyedül lennél.

- Holnap délig. - ismételtem. - Az baj lenne, főleg hogy 10-re megyek vezetni. Fél egytől pedig dolgozom.

- Na, tud muffint sütni, tud rajzolni, tud kocsit vezetni.

- Jobb napokon igen. - tettem hozzá. - Egyszer már jogsi nélkül felparkoltam egy fára. Belegondolva… Szerintem apámék azt a mai napig nem tudják. Bár kétlem, hogy Joe elárulna. - Lassan hátradőltem az ágyban és ő is befeküdt mellém.

- Niall? Hova is tűntek a ruháim? - kérdeztem majd felé fordultam.

- Gondolom a manók ellopták, hogy le tudják fertőtleníteni a sebeidet. - mondta majd az oldalára fordult és engem kezdett kémlelni.

- Szerintem az egyetlen egy ír manó volt. - mentem bele a játékba.

- Meglehet. Behozom a farmerod, az már megszáradt, de a pólód és a trikód még ázik. Kissé véresek lettek a sebed miatt.

- Köszönöm.

Miután behozta a nadrágom lement a földszintre vacsorát készíteni én pedig betotyogtam a fürdőbe a táskámmal és ruhámmal majd ellenőriztem magam mindenhol. A térdem kicsit felduzzadt, könyökömről lejött a bőr, csípőmön pedig egy nagyobb seb díszelgett. Ez az én formám. Még szerencse hogy váltás cuccot pakoltam magamnak. Nyugodt szívvel vetkőztem le és álltam be a forró víz alá. Sebeimet marta a meleg víz, de testemnek mégis jól esett. Belegondolva, szeretem a fájdalmat. Őrült lennék? Nem hiszem, csak jobb a testi fájdalom, mint a lelki. Egy bizonyos szintig.

Miután elég ideig áztattam magam elzártam a csapot és elkezdtem kutakodni a törülköző iránt. Nem találtam, így annak ellenére, hogy hideg volt és vizes voltam, felkaptam magamra a bugyimat és a melltartómat, majd női dolgaim felől gondolkodtam és közbenéztem újra a fürdőben. Remek. Se törülköző, se kuka. Vécépapír legalább volt, így abba beletekertem majd elindultam a földszintre. A ház tényleg nagyon új volt. A nappaliban egy kandalló volt, semmi több. A konyhába érve megláttam Niallt. Az asztalhoz már meg volt terítve két személyre, de a fiú még nagyban ügyködött.

- Niall? Merre van a szemetes? - kérdeztem, mire szitkozódva fordult meg és bekapta az ujját. - Bocsi, nagyon mély? - léptem hozzá közelebb és tiszta kezemmel kihúztam szájából az ujját, hogy lássam a sebét. Inkább hosszú volt, mint sem mély és rendesen vérzett.

- Bénák társasága. - mondta nevetve és visszafordult a kajához. - Egyébként a mosogató alatti szekrényben találsz kukát.

- Csak a magad nevében beszélj! - mondtam, és közelebb léptem a szemeteshez, de már alig fért bele valami. Nagy nehezen beletuszkoltam az apró szemetet majd alaposan megmostam a kezem és törülköző vagy konyharuha híján a fiú hátába töröltem nedves kezemet. - Alku. Én mentem a menthetőt, te pedig kiviszed a szemetet.

- Legyen. - egyezett bele és már ment is a dolgára. A pultról felvettem a receptet és átfutottam. Gyros. A húst, amit Niall már elkezdett felvagdaltam és a már előkészített tálba tettem. Öntöttem rá egy kevéske olajt és rászórtam a fűszereket is. A tálat félre tettem és elkezdtem krumplit pucolni és feldaraboltam. A krumplit sikerült befűszereznem és kisütnöm, majd megjelent a srác egy szál törülközőben.

- Hogy állunk? - kérdezte és alaposan felmért mindent.

- Már csak a húst kéne kisütni, de mond. Nem adnál valami ruhát? Kezdek megfagyni.

- Persze és bocsi a hideg miatt. Csak pár napja vettem a lakást és örülök, hogy ennyi cuccot már tudtam ide hozni. A fűtést is csak jövő héten kötik be. Őszintén, először gondolkoztam azon, hogy a srácokkal közös lakásra vigyelek, de széttéptek volna. Külön-külön egész elviselhetőek vagyunk, de együtt… - mesélt boldogan, közben pedig felfelé mentünk. Ő sétált elöl, én pedig mögötte így hátulról volt időm felmérni. Bár ő sem panaszkodhatott rám, amikor francia bugyiba és melltartóban lementem hozzá, előtte pedig még ő vetkőztetett le. A hálóba mentünk, ahonnan egy ajtó nyílt. Gardrób szoba. Az üres polcok között haladtunk végig, majd megálltunk egy sporttáska előtt.

- Ennyi az összes cuccod? - kérdeztem.

- Nagyon nem akarok becuccolni még. Talán ha elkészül a lakás, bár egyedül most nincs sok kedvem ezzel foglalkozni. - Felém nyújtott egy szürke melegítőt és egy zöld pólót. - Szabadnapokon inkább a srácokkal lazulunk. Nem szoktunk nagyon programot csinálni magunknak. Ha valami jó lenne, a menedzserek biztos kitalálnak nekünk valamit.

- Hogy bírjátok ezt?

- Tudod, mikor ott állsz fent a színpadon, és a rengeteg ember csak téged akar, az elfelejteti veled a sok gondot. Az a sok gyerek, akik csak érted jöttek el. - beszélgetés közben mindketten felöltöztünk és már ruhában mentünk le a földszintre.

- Niall? Kisütnéd a húst? Szeretnék beszélni Emilyvel. - mondtam és megindultam a fürdőbe, hiszen ott hagytam a táskámat.

- De siess vagy megeszek mindent egyedül! - kiabált már a lépcső felől. Em rögtön felvette a telefont, és beszámolt arról, hogy fél óra múlva indulnak csak a sulihoz. Megvitattuk, hogy ma itt alszom a fiúnál. Mondtam Emnek azt is, hogy a buszban maradt a kabátom és megbeszéltük, hogy ő majd hazaviszi. Miután letettem a telefont lementem enni. Niall már az asztalra tette az ételt és a a hűtő előtt álldogált.

- Mit kérsz inni? Van víz, sör és bor. Meg pezsgő, de nem ünneplünk semmit.

- Én a borra szavazok. Milyen van? - érdeklődtem. miután megkaptam az édes vörösboromat koccintottunk majd leültünk és enni kezdtünk. Vacsora után Niall segített leszedni az asztalt majd elmosogattam. Mikor végeztünk mindennel lent felmentünk az emeletre, és míg ő az éjjeliszekrényre tette a mobilját én befeküdtem az ágyba és szorosan magamra húztam a takarót. Pár perc múlva ő is befeküdt mellém és miután átölelte a derekam szorosan hozzám bújt.

- Niall James Horan. Megtennéd, hogy kimászol a személyes teremből?

- Tudod, ha egyedül vagyok, félbehajtom a takarót és úgy takarózom vele, hogy rendesen melegítsen, de mivel minimum hogy a fele alattad van, így nekem alig jutott valami. - mondta.

- Fárasztó vagy. - jelentettem ki és idegesen fújtattam.

- Legalább jobban alszol. Jó éjt.

- Neked is. - morogtam mérgesen, majd lehunytam a szemeim.

Hy

Érdekel még valakit ez a blog, vagy csak azért írom, hogy a másikra ne jusson elég időm? Kommentben kérem a válaszokat.

Sziasztok!

A héten megkaptam a Popcorn Directioner különszámát. 
Hát, nem sok új dolgot tudtam meg. Bár én a poszterekre hajtottam, amelyek nagyon tetszenek, csak még nem tudom hova fogom feltenni őket. Aki lemaradt a feliratkozásról az kb. két hét múlva a kijelölt újságosoknál beszerezheti. 
Bővebb információ: Itt!