Üdv, itt Leila.
Most pofátlan leszek, de egy kicsit belenyúlok Em részébe hogy untassalak titeket. Először is szeretném nagyon megköszönni M. Stepnek, hogy megragadta a billentyűzetet, és írt egy megjegyzést nekünk. Eltalálta a dolgot, ugyanis ez itt Sam szemszöge lesz. Második, amivel fárasztom a népet, az a szavazás jobb oldalt. Köszi, hogy kilencen eddig vettétek a fáradtságot, és rákattintottatok. Hatalmas pacsi annak a két drágának, aki leszarja a blogot. ♥ Nem vagyok rájuk mérges, meg semmi, de remélem hogy ha már szavaztak, akkor olvastak legalább 1 részt tőlünk. És végül az utolsó. Mostantól minden rész végére jön egy kérdés (vagy több), amire válaszolni kell. Ha nincs válasz, nincs következő rész. Részemről ennyi. Még olvassátok el Em szentbeszédjét, utána pedig élvezzétek a részt.
Sziasztok! Ahogy ígértem itt a következő rész. Legyetek olyan kedvesek és szavazzatok. Valamint egyáltalán nem bánnám, ha komiznátok is. Írjatok valamit arról, hogy szerintetek milyen a blog és hogy jó-e így. Ha nem, akkor pedig írjátok meg a problémáitokat. De abból nem kérünk, hogy szánalmasok vagyunk, mert azzal nem tudunk mit kezdeni.
Samantha Johnson - Március 2 (szombat)
Reggel a telefonom csörgésére riadtam, majd nem leestem az
ágyról. Hamarabb keltem és utamat a második emelet felé vettem. Berontottam
Leila szobájába. Felráztam az álmából. És azonnal belekezdtem:
-
Mégis mit képzelsz magadról, hogy csütörtökön másnál
alszol? Se szó, se beszéd fogod magad és elmész arról az iskolai szarságról és
Emilyvel meg közlöd, hogy másnál alszol, ne várjunk haza – kiabáltam vele.
Eléggé mérges voltam. Ő épphogy felocsúdott és szólásra nyitotta a száját, de
én megelőztem.
-
Ebben a házban vannak íratlan szabályok, mit tegnap
kiderült, ezekről te nem tudsz. Szóval itt egy kis felvilágosítás: Ha együtt
megyünk el bulizni, együtt is jövünk haza – utaltam a bulira, amikor anélkül
lépett le, hogy bárkinek is szólt volna. Mérges pillantás lövellt felém.
-
Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok.
-
Dehogyis nem. Mégis hol jártál? A soron következő
szabály szerint csak pénteken és szombaton lehet másnál aludni – oktattam ki.
-
Nem tartozom neked elszámolással. Legfeljebb csak
Emnek, vele pedig lerendeztem a dolgot. És, ha nem tudnád nekem pénteken nincs
iskola – lökte nekem. Hát tényleg nem tudtam. De őszintén: Nem is érdekelt.
-
Nehogy azt hidd, hogy beveszem ezt „az egyik
barátnődnek összetörték a szívét” dumát. Ennyire nem vagyok hülye.
-
De igen az vagy, sőt még annál is hülyébb, mint
gondolod – válaszolta gonosz vigyorral.
-
Mégis mi folyik itt? – hallottam meg Emily hangját. A
legrosszabbkor. Szúrósan nézett végig rajtunk.
-
Várom a választ lányok! Miért kell korán reggel
kiabálni? – eléggé mérges volt, vagy csak álmos, ezt nem tudtam eldönteni.
Leila felugrott és kiment a szobából. Hallottuk ahogy csapódik a fürdő ajtaja
és kattan egyet a zár.
-
Hajlandó vagy beszélni?! – inkább parancsnak tűnt, mint
kérésnek.
-
Bocs, el kell készülnöm – szaladtam ki a szobából az
egyel lentebb lévő fürdőbe. Ezt megúsztam. De kérdés: Vajon meddig?
Megmosakodtam, rendbe tettem a hajam. Majd elkommandóztam a
szobámig. Magamra rángattam egy farmert, egy pólót és a kedvenc felsőmet.
Tekintetem az íróasztalra tévedt. Egy fekete boríték hevert rajta. Valószínűnek
tartottam, hogy tegnap érkezett. A kis táskámba hajítottam. Lementem a konyhába.
A tegnapról maradt melegszendvicsek közül kettőt kiválasztottam. Ezeket
megmelegítettem. Készítettem mellé teát. Ez volt a reggelim. Az előszobában
felkaptam a kabátomat és elhagytam a házat. Az utca végén Olivia várt rám. Ez
egy kicsit meglepett, azt hittem a veszekedés miatt nem fog megvárni. Halkan
köszöntem neki:
-
Szia – mondta – Ne haragudj a tegnapi dolog miatt.
Tudom, hogy semmi közöm hozzá. Nem tudtam befogni azt a nagy számat, sajnálom –
fejezte be. Megindultam és jött utánam.
-
Nincs semmi baj. Igazából csak az bánt, hogy egy kicsit
igazad van. Nem kedvelem őt – ismertem be. Olivia furán nézett rám, nem igazán
tudtam eldönteni abban a pillanatban vajon mire is gondolt.
-
Tudtam én! – kiáltott fel – De még mindig nem értem.
Miért nem bírod őt?
-
Azért, mert Emily jobban megbízik benne, mint bennem,
pedig még csak egy hónapja ismeri.
-
Abból, amit eddig meséltél Emről felelősségteljesnek
tűnt. Azt mondtad olyan, mintha az anyukátok lenne. Lehet, hogy ő már jobban
megismerte Leilát. Ezt nem tudhatod. Talán neked is meg kellene ismerned
közelebbről.
-
Ez olyan szépen hangzik, de nem ilyen egyszerű. Ma reggel is jól összevesztünk.
-
Akkor, a másik variáció, hogy beszélsz Emilyvel. És
elmondod neki, amit gondolsz.
-
Kizárt dolog! Most nincs hangulatom még egy
veszekedéshez.
-
Reggel összevesztem Leilával, és ő hallotta.
Beértünk a menhelyre. Kennel takarítással kezdtem. Vagyis
három kennel kitakarításával. Szerencsére nem voltak rossz állapotban. Tettem
egy kört a menhelyen és kicseréltem a vizeket. A következő körben pedig enni is
adtam a kutyáknak. Bementem az orvosi részlegre.
Összeszedtem egy alomnyi kis
kutyát. Csináltam nekik tápszert és egyesével megetettem őket a cumisüvegből.
Nagyon aranyosak, sajnálom, hogy meghalt az anyjuk. Imádok közöttük lenni,
ilyenkor olyan mintha a pótmamájuk lennék. Az etetés után kicsit megdögönyöztem
őket. Ha már ott voltam, benéztem a kis túlélőhöz is. Kezd javulni. Nemsokára
kikerül az orvosi részlegről és felkerül a gazdit keresők listájára. Komolyan
gondolkozom rajta, hogy örökbe fogadom. Tudom, hogy a többiek nem rajonganának
az ötletért, de én nagyon szeretném. Mire végeztem, mehettem ebédelni. Az össze
önkéntes összegyűlt a nagy teremben. Oliviát kerestem és meg is találtam a
főnök mellett. Leültem hozzájuk.
-
Szia Sam! – köszönt Dean – Hallottam jól boldogulsz a
bántalmazott kutyussal.
-
Igen, azt hiszem kezd megszokni.
-
Angela is ugyanezt mondta – újságolta. Megjegyzés:
Angela egy másik lány, aki akkor foglalkozik vele, amikor én nem dolgozom. – Ó,
és lassan nevet kellene adni neki. Arra gondoltam elnevezhetnéd te.
-
Igen. Szeretném, ha te adnál neki nevet.
-
Legyen a neve Hope – jelentettem ki.
-
Aranyos – mondta Olivia.
-
Ezt megbeszéltük, akkor így fogjuk őt hívni.
Egy órakor megérkezett a gyógyszer szállítmány. Félóra
múlva, pedig a táp szállítmány is. Beletelt egy „kis” időbe, mire mindent a
helyére pakoltunk a raktárakban. Aztán elérkezett, amit a legjobban utálok: kutya fürdetés. Hát, mire végeztem, tetőtől talpig voltam csak vizes. Nem
számít! Elmentem átöltözni. Aztán hozzá láttam az utolsó feladatomhoz: Hopehoz.
Vele voltam több, mint egy órát. Majd Oliviával hazamentünk. A háza előtt
elbúcsúztunk egymástól. Eszembe jutott a levél. Előkerestem és elolvastam
hazafelé menet:
Te vagy a csipet-csapat egyetlen szőkéje… Jelenleg. Tudod,
Leila is az volt annak idején, amikor még velem járt. De egy szerencsétlen
lépés után, legnagyobb sajnálatomra elmenekült tőlem. Pedig mennyire jó nő volt
akkor… Még most is az, de sajnos vörös lett. Dögös vörös, bár mindig is jobban
bírtam a szösziket, mint amilyen te is vagy. Megjátszod magad és ártatlannak
látszol, de fogadok az ágyban igazi istennő vagy. A kis lakótársadat Leilát már
sikerült egyszer megfektetnem… Igaz, hogy próbált ellenállni, szabadulni és az
egész menet alatt bőgött, de ez csak még jobban feltüzelt. Te leszel cicám a
következő. Élvezni fogom, ahogy sikítasz és azért könyörögsz, hogy ne tegyem
meg. Ha jó kislány leszel, nem hagylak sokáig szenvedni. Hamar meg foglak ölni.
Készülj fel! A héten az enyém leszel.
A levéllel a kezemben beszaladtam a házba, majd egyenesen
fel a szobámba. Azonnal bekukáztam a papirost. Elég volt egyszer elolvasnom
ahhoz, hogy örökre beleégjen az elmémbe. Nem tudom, hogy voltam képes
racionálisan gondolkodni. Csak azt tudtam, el kell hagynom a házat minél hamarabb. Jó lenne ha már holnap eltudnék indulni. A cuccaim nagy részét bőröndökbe pakoltam. Minden szükségesebb
dolgot beleszórtam. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam.
- Sajnálom, hogy
ilyen későn zavarom igazgató úr, de sürgősen beszélnem kell önnel. Samantha
Johnson vagyok – mondtam el gyorsan. Pár percnyi hallgatás után megszólalt:
- Vissza kell költöznöm a szülővárosomba. Nem jövök vissza,
szeretnék kijelentkezni az iskolából.
-
Családi okok miatt kell hazaköltöznöm. Holnap éjjel
indulok. Szeretném, ha a házból a dolgaim nagy részét utánam küldenék.
-
Igen, az megoldható. De csak hétfőn tudunk ez ügyben intézkedni.
-
Rendben, nekem úgy is jó. Kérem, beszélne a menhellyel
is?
-
És még valami: A lakótársaimnak majd én elmondom, nem
kell értesíteni őket.
-
Rendben Samantha. Tehetek önért még valamit?
-
Nem. Nagyon szépen köszönöm. Jó éjt.
Alig, hogy letette, de én már azonnal hívtam anyát.
-
Szia anya! Kérlek, ne kérdezz semmit! Csak intézd el
nekem, hogy hétfőtől a helyi iskolába járhassak.
-
Kérlek, mindent megbeszélünk otthon, amint hazaértem.
Holnap éjjel indul a gépem. Soha többet nem jövök vissza Londonba, ha nem
muszáj.
-
Anya, ne most! Ígérem, mindent elmondok. Nagyon
szeretlek.
-
Én is szeretlek kincsem.
Muszáj úgy csinálnom, mintha nem történt volna semmi sem. Ha
tudja ki vagyok, hogyan nézek ki az azt jelenti figyel engem. Mindenkit. Leila
elmondhatta volna miért jött ide. Gondolom, nem sejtette, hogy követni fogja ez
az elmebeteg. Em biztos tudja. Jobban belegondolva, ezért volt a sok szabály,
hogy nem mehetünk sehova egyedül. Valószínűleg jelentkezett a srác. Leila
láthatta őt. Vissza oda, hogy el kell tűnnöm. Nem vehetnek észre semmit.
Elhagytam a szobámat és bementem a fürdőbe. Forró vízzel letusoltam, de nem igazán nyugtatott most le. Úgy 20 perc elteltével megelégeltem a szenvedést és elzártam a csapot. Megtörülköztem és felvettem a kedvenc hálóingemet. Egy utolsó pillantást még vetettem a tükörképemre. Elég nyúzottnak tűntem, mint aki napok óta nem aludt. Bár csak annyi bajom lenne... Lementem
a konyhába, ahol fura mód senki sem volt rajtam kívül. Ránéztem az órára, és akkor szembesültem a ténnyel, hogy már 11 is elmúlt. Tehát ezért. Csináltam egy szendvicset és hozzá teát. Megvacsoráztam, majd
felmentem megmostam a fogam és átcammogtam a szobámba. Befeküdtem az ágyamba „aludni”. Egyetlen egy dolog
kavargott a fejemben: Miért én? Miért én? Miért én?
Egész éjjel csak forgolódtam, egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Fél
éjszaka pakolásztam, hogy a fontos dolgaimat biztos hazavigyem. Újra és újra átnéztem a bőröndöket, végül pedig az ágy alá csúsztattam őket.
Továbbá éjjel lefoglaltam egy jegyet a ma este tizenegykor induló járatra.
Nem éreztem túl jól magam, gondoltam az alvás hiány miatt. A
kis szekrényen hevert egy tükör, amivel szemeztem egy darabig, majd végül csak
belenéztem. Nem kellett volna. Pont olyan szarul néztem ki, mint ahogy éreztem
magam. Mivel még csak fél nyolc volt, erőt vettem magamon és átsétáltam a fürdőbe. A
biztonság kedvéért bezártam az ajtaját, bár nem vagyunk szégyenlősek egymás előtt. Teleengedtem a kádat forró vízzel.
Ledobtam a hálóingemet és belemásztam a vízbe.
Ijedten nyitottam ki a szemeimet. Eltartott egy darabig,
amíg rájöttem hol is vagyok. A fürdőben, a kádban. Álmomban, amint kitettem a lábam a házból, egy srác
elkapott és betuszkolt egy kocsiba. Bekötötte a számat, hogy ne tudjak
kiabálni, majd letépte rólam a ruháimat. Valamit suttogni akart a fülembe, amikor
felébredtem. Kimásztam a vízből és belehánytam a WC csészébe. Ez egyre jobb
lesz. Dolgozik az ideg. Kiöblítettem a számat, megmostam a fogamat és visszamentem a szobámba. Bebújtam
az ágyba és az óra kattogását hallgattam. Kilenc óra, lassan kezdenek főzni.
Jól gondoltam, mert nem sokkal később Emily jött be a szobába.
-
Szia! Nem jössz… Jól vagy? – aggódva kérdezte.
-
Nem mondhatnám. Azt hiszem, összeszedtem valamit.
-
Fáj valamid? – jött oda hozzám. Közben ellenőrizte
van-e lázam.
- Nem igazán. Csak rosszul vagyok. Nemrég hánytam is.
- Miért nem szóltál? Hozok fel gyógyszert – azzal a
lendülettel ki is ment.
Már megint feltámadtak benne az anyai ösztönök. Negyed óra
múlva visszajött egy tálcával, amin gyógyszerek és almalé volt. Alig tudom elhinni, hogy megjegyezte mit is szeretek. Lenyeltem a cuccot, majd beszélni kezdtem.
-
Nem. Majd ha jobban leszel! – szakított félbe. Akkor
sosem fogod hallani az én verziómat.
-
Leila mondott valamit? – kíváncsi voltam beszéltek-e.
Bár sejtettem a választ.
-
Nem. Azóta csak akkor jön ki a szobájából, ha nagyon
muszáj. Nem beszél senkivel sem – nagyon meglepett, amit hallottam. Azt
gondoltam, mindent megbeszélnek. – Megyek vissza főzni. Ha kész van, hozok fel
neked levest.
-
Köszi – mondtam halkan.
Em csak bólintott, majd kiment. Miután megkaptam az ebédemet,
felöltöztem. Kezdtem jobban érezni magam, de nem akartam a közelükben lenni. Az
esti szökés járt a fejemben. Azon agyaltam, hogyan tudnám úgy elhagyni a házat,
hogy ne vegyék észre. Em dolgozott, ő nem jelentett akadályt. A gondot a
többiek okozták. Tervezgetésemet az ajtó nyitódása zavarta meg.
-
Jöttem megnézni, mi van veled. Emily mondta, hogy nem
vagy túl jól.
-
Értem. Most nem olyan vészes.
-
Akkor lenne kedved beszélgetni?
-
Mondjuk a veszekedésről, mert nekünk senki nem mond
semmit.
-
Katynek és nekem – magyarázta.
-
Én azt hallottam, Leila nem beszél.
-
Hát Em sem. Azt mondta, ha kiderített valamit, el fogja
mondani.
-
Csak a péntek esti vitatkozást folytattuk. Még mindig
nem értem miért áll ki mellette.
-
Ő már csak ilyen. De megértem, hogy rosszul esett ez
neked.
-
Csodálom, hogy nem mondta el, mert a végét hallotta.
Kicsit félbe szakította a beszélgetést.
-
Ő Emily, ismered, hallani akarja mindkét verziót.
-
Én meg azt akarom tudni, ki Em barátja – jelentettem ki.
-
Bogarat ültettél a fülembe. Most már engem is
foglalkoztat a dolog. Úgy titkolja, mintha valami híresség lenne.
-
Vagy lehet, hogy félti tőlünk.
-
Tőlem, aztán ne féltse, nem egyforma az ízlésünk –
mondat Lizzie.
-
Nagyon ritkán. Na, hagylak pihenni. Remélem, holnapra
jobban leszel.
-
Az biztos – gondoltam arra, hogy holnap már otthon
leszek. Megöleltük egymást és távozott. Ahogy kiment ismét csönd telepedett a szobára.
Késő volt már. Mindent összekészítettem. Hívtam egy taxit és
kértem, hogy semmi szín alatt ne dudáljon. Nem akartam, hogy túl hamar
észrevegyék, hogy elmentem. Egy ideje már nem hallottam semmiféle vihorászást.
Nagy volt a csönd. Túl nagy. Gondoltam, csak visszavonultak a szobáikba, ennyi
az egész.
Megindultam lefelé a lépcsőn két bőrönddel a kezemben. Levittem, a
ház előtt már várt a kocsi. A sofőr segített betenni őket a csomagtartóba.
Visszamentem a többi cuccért. A táskámat felvettem. Körbejártam a szobámat még
egyszer utoljára. A ház kulcsait az éjjeli szekrényre tettem. Felkaptam az utolsó
bőröndöket és kiléptem a helységből. A nappalin mentem keresztül, amikor nyílt a
mozi szoba ajtaja. Ezek szerinte, azért nem hallottam őket, mert filmet néztek.
Megijedtem. Gyorsan kiszaladtam a házból. Halkan becsuktam az ajtót. Beszálltam
a taxiba.
A reptérre menet az itt töltött időn járt az eszem. Gondolatban
mindentől elbúcsúztam. Megérkeztem a reptérre, kifizettem a sofőrt, majd bejelentkeztem. Mikor végre fent ültem a repülőn, hálát adtam az égnek. Nem
sokára otthon leszek és mindennek vége.
Gyorsan telt az idő a gépen. Zenét hallgattam és filmet néztem, majd néhány óra múlva már a taxiban vártam, hogy minél hamarabb hazaérjek. A kocsi megállt, kiszedtem a bőröndöket és az utca kövére raktam. Kifizettem a sofőrt és elköszöntem tőle. Elráncigáltam a házig a cuccaimat, majd az épület falának döntöttem őket. Előkerestem a kulcsomat, lassan elfordítottam a zárban. Bementem és azonnal anya ölelő karjai
vettek körül. Ez már nagyon hiányzott. Régen éreztem a szeretetének ezt a fajta megnyilvánulását.
-
Szia kicsim! – szorított magához.
-
Mesélj drágám! Miért kellett hazajönnöd? Mi ez az
egész? – aggódás csengett ki a hangjából, amit egyáltalán nem csodáltam.
-
Anya kérlek, mindent elmesélek, holnap. De most hagyj
aludni, nagyon fáradt vagyok.
Fura módon megértette és békén hagyott. Felmentem a régi szobámba
és ledobtam a cuccaimat. A fürdőben lezuhanyoztam, majd kerestem egy hálóinget
a szekrényemben. Belemásztam az ágyamba. Olyan jó érzés volt végre otthon
lenni, mindentől távol de legfőképp biztonságban. Egy darabig csak feküdtem és a barátaimra
gondoltam. Hiányoztak nekem, de a biztonságom mindennél fontosabb. Bárcsak ez az egész egy álom lenne. Lassan
elaludtam.
Szerintetek mi fog történni ezek után Sammel? A lányok tudta nélkül lépett le. Beszél majd velük a későbbiekben? Ryan zaklatni fogja és utána megy, ahogy Leilát is követte Londonba vagy esetleg a szőke lány nyugodtan élheti tovább az életét? Esetleg visszatér még valaha Londonba?
