5. rész - Egy átlagos józanodós nap

Emily Worden - február 9.

Reggel, azaz délután háromkor ébredtem fel. Kicsit bele voltam gabalyodva a takarómba és Leilába. Ő még aludt. Egy kicsit fájt a fejem, de semmi mást nem éreztem. Tisztán éltek bennem a tegnapi buli eseményei és még arra a szemétládára is emlékszem. Ezek szerint nem ért semmit a piálás. Kimásztam az ágyamból és kerestem melltartót meg pólót majd betámadtam a fürdőt. Szalonképes állapotba hoztam magam. Lementem a konyhába, Sam már az asztalnál ült illetve rajta feküdt vagy inkább aludt.

-         Jó reggelt! – mondtam halkan. Felnézett.

-         Reggelt? Talán inkább délutánt.

-         Mióta vagy fent?

-         Úgy húsz perce, nem vagyok túl jól. – mondta.

-         Keresek neked fájdalomcsillapítót és kapsz hozzá gyümölcslevet is.

-         Kösz Em.

-         Mennyire emlékszel a tegnapi buliból? – kérdeztem.

-         Nem sok mindenre, az meg van, hogy taxit hívok. És, hogy behánytam a bokorba. Várj csak, Leila előkerült? – kérdezte.

-         Igen, fél öt körül hazaért és szerencsére semmi baja sincs. - Jobbnak gondoltam, ha egyelőre senki sem tudja meg, mi történt vele, mi volt az oka annak, hogy ide jött Londonba.

-         Megvártad, igaz? – kérdezte Sam.

-         Igen, nem tudtam aludni.

-         A mi megbízható Emilynk – mondta.

-         Ja, aki olyan sok mindent elfelejt és nem teljesen normális.

Időközben előkerestem a gyógyszert és a gyümölcslevet. Letettem Sam elé, aki azonnal le is gyűrte. Én is bevettem egy szemet. Még jó, hogy csak holnap kell mennem dolgozni.

-         A többiek még alszanak? – kérdeztem.

-         Igen, voltam bent Liznél, ő még mélyen aludt. Katy szerintem hamarosan felkel. Leila viszont nem volt a szobájában – mondta.

-         Ezek szerint nem voltál nálam, – állapítottam meg – Leila velem aludt a szobámban.

-         Így már érthető miért nem találtam. Talán sokat ivott?

-         Annyira nem, de jobbnak láttam nem egyedül hagyni – mondtam. Azok után, hogy elmondta mit tett vele az a szemét állat, úgy gondoltam nem hagyom magára.

-         Van valami programunk a nap hátralévő részére? – zökkentett ki gondolataimból Sam.

-         Bútorokat kellett volna venni Leilának, de lehet, hogy ebből nem lesz ma már semmi. 

Ekkor jelent meg Katy kómás fejjel. Leült az asztalhoz. Én, pedig már adtam is neki a gyógyszert és a gyümölcslevet. Nyöszörgött egy köszönömöt és lenyelte a tablettát. Felmentem Liz szobájába. Halkan benyitottam, de meglepetésemre ébren találtam.

-         Jó reggelt! Hogy vagy? – kérdeztem.

-         Neked is, és jól. Én hozzá vagyok szokva az alkoholhoz. – mondta – Ahogy elnézlek téged, Leila épségben hazaért. Merre járt? – kíváncsiskodott. Na ez az, amire én is nagyon kíváncsi vagyok.

-         Nem tudom. Még alszik, nem beszéltünk róla.

-         Őt nem fogod felébreszteni, mint ahogy engem szoktál? – vont kérdőre.

-         Nem, még csak ez volt itt az első napja. Egyelőre nem készítem ki – feleltem.

Majd megindultam a szobámba ruhát keresni a nap hátralévő részére.

Emlékszem az én első napomra ezen a helyen. Furcsa volt, ez a ház annyira nagy, nem is lehet összehasonlítani a miénkkel. Két éve kerültem ide az iskola kezdéskor. A szüleim nyolcadikos koromban elváltak. Már nem bírtak egy fedél alatt élni. Anya el akart költözni és apára hagyni a közösen épített házat úgy, hogy fele az ő nevén marad. Vinni szeretett volna engem és a bátyámat is. Egy helyre tudtunk csak költözni, az anyám szeretőjéhez, akit én mindennél jobban gyűlölök. Akaratoskodtam, hogy én már pedig nem megyek oda, ahol azaz ember van. Ő figyelemre sem méltatta, amit mondok, mindenképpen költözni akart és szabadulni apától és a régi életétől. Ekkor kezdődtek az otthonról való elszökdöséseim. Általában ha leléptem otthonról egy barátom elbújtatott, ők tudták mi a helyzet velünk. Elég sokat veszekedtünk anyámmal. Megromlott a viszonyunk, nem igazán bírtuk egymást. Így jött az ötletem, hogy Londonba megyek tovább tanulni. Akkor nyilván ott is kell majd élnem, és nem kell látnom a széthullott családomat. A lehető legjobb ötlet volt. A jegyeimmel különösebben nem voltak gondjaim, de a biológia sose ment. A szüleim tudta nélkül adtam be a jelentkezésemet. Nem sokára megkaptam az értesítőt: Felvettek. Anyám teljesen kiakadt, amikor meglátta a levelet. Csak egy szülői aláírás kellett és már költözhettem is Londonba, két másik lánnyal egy nagy házba. Nem volt hajlandó aláírni. Aztán, amikor a bátyám jóvoltából megtudta, hogy a biológia jegyem javítása érdekében a szaporodás részt, a volt pasimmal gyakorlatban is átvettük, betelt nála a pohár. Azt mondta, nem akar többet látni. Elege van belőlem és abból, amit az utóbbi időben műveltem. Aláírta a levelet, ezzel engedélyezve, hogy Londonba járjak iskolába. Nyáron, a tárgyalások befejeztével elköltöztettek engem a fővárosba. Kezdetét vette a középiskolás életem. Jó volt megszabadulni a családtól. Gyakrabban jártam el a lányokkal szórakozni, persze azért a tanulásra is figyeltem. Az iskolánk olyan, ahol nagyon is sokat számít, hogy milyen az átlagunk. Ha nem teljesítünk jól, akkor gyorsan kitesznek minket. Találtam munkát, mert anyám nem volta hajlandó annyi pénzt adni, amennyi a sulira és egyéb dolgokra is elég lett volna. Az első napomon egyszerre érkeztem Londonba a két lakótársammal, a szőkével és a frufrussal. Kész káosz volt mire minden a helyére került. Mindkét lány rendes és alkalmazkodó típusú volt. Lassan megismertük egymást és megszoktuk a másik dilijeit. Megállapítottuk, hogy ebben a házban nem laknak normális emberek. Aztán egy év múlva csatlakozott a csapathoz Liz is. Róla is elég hamar kiderült, hogy az ütődöttek táborát erősíti. Amikor beszerezte a papagájt, már tudtam, mi nem leszünk jóban azzal a rikácsoló döggel. Nem sokkal a madár előtt jött Tamara az idegesítő pláza macska. Utáltuk a csajt, ezért a lányokkal úgy döntöttünk elüldözzük őt. Az állatkert, a hisztizés, a veszekedések és a rajongásom végül elérte a célját. A kis csaj amilyen gyorsan jött olyan gyorsan is távozott. És most itt van Leila. Vajon ő is olyan bolond, mint mi? Szerintem igen, de ez nem is olyan sokára úgy is kiderül.

Időközben bementem a szobámba, Leila már mocorgott. Ledobtam a felsőmet. Előkerestem egy lila szoknyát és egy hozzá illő fehér alapon kék virágokkal díszített pólót. Megfordultam, Lei már ült az ágyamon.

-         Jó reggelt! – mondta halkan.

-         Jó reggelt Csipkerózsika, hogy aludtál? – kérdeztem. Vágott egy grimaszt.

-         Egész jól, puha az ágyad. Tudod, hogy rugdosol álmodban?

-         Igen, mondták már. Az ágyról jut eszembe, holnap el kellene mennetek bútorokat venni.

-         Te nem jössz? – kérdezte meglepetten.

-         Nem, én holnap délután öttől tizenegyig dolgozok – feleltem.

-         Van munkád? – csodálkozott.

-         Igen, valamiből meg kell élni. Még akkor találtam, amikor ide jöttem.

-         Még is hol és mit melózol?

-         Egy bárban dolgozok. Rúdtáncos vagyok, pultos lány és pincérnő is. Holnap azt hiszem felszolgáló műszakban leszek. Hétfőn, pedig táncolni fogok.

-         Rúdtánc? – húzta a száját Leila.

-         Igen, már öt éve táncolok. És mielőtt megkérdeznéd ez NEM ugyanaz, mint a sztriptíz – vágtam rá azonnal. Ő csak mosolygott.

-         Ezek szerint szeretsz táncolni – állapította meg.

-         Imádok, nagyon sok munka van benne. Egyébként Lizzel benne vagyunk az iskolai pom pom csapatban.

-         Liz és a szurkolás? – kérdezte.

-         Igen tudom, nagyon nehéz elképzelni, hogy az alváson kívül másért is tud lelkesedni, de  nagyon is jól csinálja. Kezdek éhes lenni, te nem? – váltottam hirtelen témát.

-         De, mi lesz a reggeli?

-         Inkább uzsonna és szerintem az, amit találunk.

Leila elment a fürdőbe, rendbe tenni magát, majd felöltözött. Együtt mentünk le a konyhába. A lépcsőn már éreztük a finom illatot. Beérve a helyiségbe, láttuk amint Sam és Katy épp palacsintát készít. Liz is lejött a szobájából a kellemes illatra. Öten együtt fejeztük be a finomság sütését. Majd elpusztítottuk a művünket. A nap hátralévő része pihenéssel telt. Megbeszéltük, hogy holnap bútorokat vesznek majd Leilának. Szegény lány, már előre sajnálom. Ő még nem tudja milyen velük vásárolni. Tizenegy körül mindenki külön-külön ágyba bújt, annak ellenére, hogy délután három körül keltünk, fáradtak voltunk.