18. rész - Miért nem bízik bennem?

Samantha Johnson Március 1. (péntek)

Reggel hatkor keltem, mint szinte mindig. Nagyon csöndes volt a ház. Már megszoktam, hogy korán reggel mindig ilyen. Bementem a fürdőbe és bedugtam a hajvasalót a konnektorba. Éjjel már megint menthetetlenre göndörödött a hajam. Megmostam az arcom és a fogaimat is, majd rávasaltam a hajamra. Így már tűrhetőbb volt, már csak hullámos. Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Kék farmer, fekete póló és piros pulóver mellett döntöttem. Megindultam a konyhába. Emily ajtaja előtt elhaladva a hangjára lettem figyelmes. Azonnal megálltam.

-         Én jól vagyok, köszi – hallatszódott ki – Veletek mi van? – kérdezte.

Úgy tűnt telefonon beszélt valakivel. De vajon kivel? A bátyjával? Az anyjával vagy az apjával? Vagy esetleg azzal a titokzatos pasival? Korán reggel volt, tuti, hogy vele beszélt. Tudom, hogy csúnya dolog hallgatózni, de győzött a kíváncsiságom.

-         Értem. Akkor sűrű hétvégétek lesz – mondta, hangjából pedig arra következtettem, hogy nincs a legjobb kedvében. – Nem haragszok rád. Mégis miért kéne? Ez az életed, hozzá kell szoknom és kész. - Mihez kell ennyire hozzászoknia?

-         Lassan mennem kell, kelteni a lányokat. Majd még beszélünk. És persze este találkozunk a bárnál, feltéve, ha elengednek. Oké. Szia! – nagyot sóhajtott.

Hallottam lépteit, így gyorsan a lépcsőhöz mentem majd le a konyhába. A szívem hevesen vert. Reméltem, hogy Em nem vett észre. Mi a franc folyik itt? Ha ő a pasija volt, akkor mire fel ez a nagy titkolózás? Itt valami nem gömbölyű. Csináltam magamnak egy sajtos szalámis szendvicset és töltöttem a bögrémbe tejet. Leültem és majszolni kezdtem. Az evés lenyugtatott. Még jó. Nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön az idegességem. Leilának nem akarom elmondani ezt a dolgot, de Liznek és Katynek tudnia kellene róla. Elöblítettem a tányéromat és a bögrét is, majd a szobámba mentem. A lépcsőn, milyen meglepő Emilybe botlottam. Az egyik személybe, akivel nem akartam beszélni. Mosolyogva jött lefelé, mint aki most beszélt a pasijával.

-         Jó reggelt! – csiripelte vidáman.

-         Neked is.

-         Már mész is, igaz?

-         Aha. Épp a táskámért indultam – mondtam tök természetesen.

-         Tudjátok már mi lett annak a vetélkedőnek az eredménye? – kérdezte.

-         Igen, tegnap mondták meg. Oliviával a második helyen végeztünk.

-         Az nagyon jó! Ügyesek vagytok! – lelkendezett Em.

-         Annyira nem – válaszoltam.

-         Miért? – meglepve kérdezte.

-       Mert csak pár ponttal maradtunk le, és ez feldühít. Ha nem érvénytelenítik az egyik válaszunkat, akkor megnyertük volna a versenyt – mondtam mérgesen.

-        Jaj, ne már! Ez így is szép eredmény. Olyan, amit meg kell ünnepelni.

-       Mondjuk nálatok a bárban ma este? – vágtam hirtelen közbe. Most meg vagy Emily! Egy pillanatig habozott, majd válaszolt a kérdésemre.

-     Akár ott is. Beszélj a lányokkal! És ha már úgy is ott leszünk, akkor Leila első helyét is megünnepeljük.

-         Oké, de most megyek, mert el fogok késni – mondtam és felmentem a táskámért.

Az előszobában felöltöztem és a sulim felé vettem az irányt. Az utcánk végén már várt rám Olivia és Chris. A lánnyal együtt segítünk be a menhelyen. Egyforma a beosztásunk és mindig hazakísérjük egymást, mert egy utcában lakunk. Chris a szomszéd utcában lakik és mind ugyanabba az iskolába járunk.

-         Sziasztok! – üdvözöltem őket.

-         Szia! – viszonozták egyszerre.

-         Késtél. Mi történt? – tért rögtön a lényegre Olivia.

-         Semmi – mondtam, és megindultam a suli felé.

-         Aha. Tudod, hogy ezt ki veszi be? – folyt bele Chris.

-         Emilyvel beszélgettem, ennyi.

-         Emily? Az a dögös rózsaszín törpe?

-         Hé, a barátnőmről beszélsz! – gurultam dühbe.

-       Bocsi, csak arra akartam kilyukadni, hogy előnyös a külseje – mondta. Pasik! Forgattam meg a szemeimet.

-         Szóval, miről beszéltetek? – türelmetlenkedett a barátnőm.

-      Arról, hogy ma lehet, hogy benézünk a lányokkal hozzá, a munkahelyére. Most boldogok vagytok?!

-         Jól van, nem kell minket keresztbe lenyelni! – hívta fel a figyelmemet a srác.

-         Valaki nagyon morcos ma – állapította meg barátnőm, amit én egy gyilkos pillantással jutalmaztam.

Beértünk az iskolába és mentünk is bioszra. A barátaimmal ültem a terem végében és csatlakozott hozzánk Jason is. A biosz tanárunk egy magas fekete hajú nő. Szimpi csaj, de néha dilis. Sokat magyaráz, de gyakran eltér a tárgytól. Szeretem a bioszt, ez a szerencsém. Állatorvosnak készülök, ezért jelentkeztem ebbe a suliba. Ez jó előkészítés lesz az orvosi sulihoz. Öt kutyával és három macskával a hátam mögött nem csoda, hogy ezt a szakmát választottam magamnak. Valahogy mindig vonzott a dolog. A mostani anyag az állatok témaköre volt. Ezt nagyon szeretem, egy csomó élőlény kinézetét és tulajdonságát tanuljuk. A mai óra anyaga a házityúk volt. Átvettük, és utána mentünk is nyelvórára. Olivia és Jason franciára, Chris és én pedig latinra mentünk. Becsengetés után pár perccel meg is érkezett a tanárunk Mrs. Bell. Ő egy alacsony szőke hullámos hajjal rendelkező nő, aki a negyvenes éveiben jár. Szeretem, ahogy a latint tanítja nekünk. Ez igazából elég nehéz tantárgy, de mivel nagy részünk orvosnak készül, nekünk mindent szaknyelven kell tudnunk. Egész órán szövegértési feladatokat csináltunk és háziba is azt kaptunk. Szakmai biológián, ismét együtt ült a társaság. Dolgozatot írtunk az emberi test csontjaiból és a különböző szövetekből. Én ültem a sarokban Chris pedig mellettem, így az összes kérdésre meg tudtuk beszélni a választ. Ahogy én láttam az osztály nagy része hasonlóképpen cselekedett.  Elkönyveltem magamnak a jó jegyet. Aztán léptünk kémiára Jasonnel. A tanárunk Miss Malone a húszas évei végén jár, és mint a neve is mutatja nincs férjnél. Sőt, tudomásom szerint barátja sincs. (Szóval, hajrá srácok!) Egyébként átlagos magasságú, gyönyörű kék szeme van és sötétszőke haja. Az órán különböző oldatokat állítottunk elő és több szempontból vizsgálgattuk őket. A tapasztalatinkat, pedig leírtuk a füzetünkbe. A következő óra spanyol volt a suli másik felében. Chris az egyetlen, aki nem vette fel ezt a nyelvet, ő inkább az olaszt választotta. Mr. Turner tanítja nekünk a spanyolt. Elég szigorú és sokat követel, de legalább tanulunk nála. Órán kikaptuk a nemrég írt szódolgozatokat. Jasonné hármas lett, Olivia és én négyest kaptunk. Bediktáltuk a jegyeket majd magnóhallgatással ment az idő. Háziba kaptunk egy rakás szót tanulni. Hurrá! Csakhogy ne unatkozzak a hétvégén. Óra után Oliviával együtt. Mentünk enni. Chirs és Jason nem járnak a menzára, mert nem ízlik neki a koszt. A mai menü zöldbableves és grízes tészta volt és kaptunk desszertnek almás süteményt. Leültünk az egyik asztalhoz, csak mi ketten.

-      Tudom, hogy utálod ezt hallani, de ismerlek Sam. Érzem, hogy történt valami és szeretném hallani – szólalt meg barátnőm.

-         Hányszor kell még elmondanom, hogy nem történt semmi?! Csak Emmel beszéltem és ma beugrunk hozzá a csajokkal.

-         Ha csak ennyi lenne, akkor nem lennél ilyen….. ilyen nem is tudom milyen – gondolkodott el Olivia.

-         A fogalmazás koronázatlan királynője – sóhajtottam fel.

-         Nem lehet, hogy az új csajjal van gondod? – érdeklődött.

-         Nem. Miért lenne?

-         Úgy vettem ki a szavaidból, hogy nem kedveled őt.

-         Ez nem igaz – vágtam közbe.

-         Szerintem viszont igen. Valami rosszat tett?

-         Nem csinált semmit és most már hagyjál békén! – akadtam ki.

-         Jól van, nyugi. Nem kérdezek többet!

Ebéd után együtt sétáltunk el a menhelyre. Egész úton egy szót sem szóltam hozzá.

Mérges voltam, amiért kérdezősködött. Semmi köze hozzá. Mikor megérkeztünk én azonnal menhely orvosi részlegére mentem. Tegnap behoztak egy kiskutyát eléggé súlyos állapotban. Lehet, hogy le kell vágni a bal hátsó lábát. Annyira cuki kutyus, remélem, hogy meg fog gyógyulni. Mikor beléptem Rebeca már bent volt. Ő az állatorvos. Köszöntem neki. Felnézett és ő is üdvözölt.

-         Hogy van a kiskutya? – kérdeztem egyből.

-         Lassan javul. Úgy tűnik nem lesz szükség a beavatkozásra – mondta mosolyogva. Nagy kő esett le a szívemről. Legalább ő megmenekült, nem úgy, mint néhány szerencsétlen társa.

-         Meg szabad nézni?

-         Persze. A negyedik ketrecben van, ott bent – mutatott az egyik ajtóra, majd visszatért a papírok elrendezéséhez. Bementem az említett ajtón. Odabent azok a kutyák voltak, amelyeket nem régen hoztak be és orvosi ellátásra szorultak, vagy csak megfigyelés alatt álltak.

A negyedik ketrecben első pillantásra semmi sem volt. Jobban megnéztem és akkor vettem észre, hogy a belső sarokban fekszik egy világosbarna színű gombóc. Kinyitottam az ajtaját majd óvatosan benyúltam hozzá. Lassan megsimogattam. Érintésemre felnézett, de nem tett semmi mást. Biztosan fájdalmai voltak szegénynek. Ha már ott voltam kicseréltem a vizét. Körbenéztem a többi ketrecben, hogy állnak a dolgok. Egy-két helyen kellett csak vizet cserélni és tápot adni a kutyáknak. Kimentem a helységből és az állatorvosi részleget is elhagytam. Kint megkerestem a főnökömet Deant. A mai feladatom hat kennel kitakarítása volt, közben pedig ahol tudtam, ott besegítettem. A kutyákat összeengedtem egy nagyobb térbe játszani. A munkaidőm utolsó óráját, pedig az egyik bántalmazott kutyussal töltöttem. Két hete foglalkoztam vele, de azt már sikerült elérnem, hogy megtűr a közelében. A pár méter távolságot még mindig tartja. Szerintem nemsokára megszerzem a teljes bizalmát. Hét után pár perccel léptünk le Oliviával. Továbbra sem beszéltem vele. A ház előtt megkerestem a kulcsom, kinyitottam az ajtót és bementem. Tíz perccel később Lizzie is hazajött.

-         Csak gondoltam szólók, hogy ma elmegyünk Emilyhez a bárba – mondtam neki.

-         Ugyan minek? - azért a lelkesedés részéről nagy volt. 

-         Megünnepelni azt, hogy elhoztuk a 2. helyet a vetélkedőn és Leila 1. helyes rajzos cuccát – magyaráztam.

-         Aha. És a többiek ezt tudják?

-         Em nyilván tudja, Leila elvileg itthon van, de vele még nem beszéltem és Katynek pedig mindjárt küldök SMS-t.

-         Hányra megyünk? Csak, mert Em éjfélig dolgozik – érdeklődött. Közben elküldtem az üzenetet.

-         Én kilenc órára gondoltam, addigra Katy is hazaért és tudunk együtt is menni.

-         És meddig maradunk?

-         Majd meglátjuk. Tudod, azt hiszem a pasija, akit nem akar nekünk bemutatni, haza szokta kísérni a bárból – informáltam Lizt.

-         És le akarod buktatni?

-         Én tudni akarom, hogy ki az a srác – makacskodtam.

-         Én is. De előbb vagy utóbb úgyis megismerjük. Szerintem Em csak biztosra akar menni.

-         Szerinted. Akkor azt mond meg nekem, hogy Leila miért tudja ki az a srác? Miért bízik meg benne és bennünk nem?

-         Ne kiabálj! Nem vagyok süket – mondta Lizzie. Fel se tűnt, hogy kiabáltam.

-         Nem bízik bennünk, pedig régebb óta ismer minket nem úgy, mint azt a lányt!

-       Figyelj Sam! Az ő dolga, hogy mit csinál. Biztos vagyok benne, hogy el fogja mondani – copfos a maga részéről lezártnak tekintette a dolgot.

Lehet, hogy igaza van, de én akkor is utána járok ennek. Lehet, hogy nem ma, de meg fogom tudni. Felmentünk a szobáinkba. Liz benézett Leilához és úgy hallottam elmondta a báros dolgot is. Vöröske javaslatára mindhárman lementünk a konyhába meleg szendvicseket gyártani. Sokat készítettünk, és hagytunk a másik két lánynak is. Frufrus nem sokkal nyolc után jött. Vacsoráztunk, aztán átöltöztünk. Kilenc után pár perccel értünk a bár elé. Bementünk és a pulttól nem messze leültünk az egyik asztalhoz mind a négyen. Emily a cuki pincérlány ruhájában hamar odajött hozzánk. Kikértük tőle az italainkat. Míg kitöltötte nekünk, körbenéztem. Nem sokat járok ide, annyira nem szeretem ezt a helyet. Péntekhez képest nem voltak valami sokan. Annál jobb legalább ő is le tudott ülni velünk inni egy kicsit. A pult felé néztem. Épp akkor Em a csapos fiúval beszélgetett, közben a rendelésünket tette a tálcájára. Kihozta az asztalunkhoz. Elém és Katy elé letette a kért citromos söröket. A másik két lány elé martini került, ő pedig sima sört ivott. Koccintottunk, ennyivel le is tudtuk az ünneplést. Nem számítottam nagy dologra, de azért ennél egy kicsit többre.

-         És, mi újság errefelé? – kérdeztem Emtől.

-         Semmi különös. Nem valami nagy a forgalom és ez péntekhez képest szokatlan.

-         Nem ez az egyetlen bár a környéken, vagy igen? – kérdezte Leila. 

-         Két utcával arrébb is van egy – informálta Lizzie.

-         Hogy tudod – jegyezte meg frufrus. Copfos csak egy mosollyal nyugtázta az egészet.

-         Mi van a kutyussal? – kérdezte meg végül tőlem.

-         Jobban van. Rebeca szerint nem kell eltávolítani a lábát.

-         Ez remek hír. Amúgy, hogy telt a napotok? – érdeklődött Emily.

-         A boltban nem történt semmi – mondta Katy.

-         Nálunk sem – csatlakozott Liz.

-         Én csináltam egy szép tetkót. Azt hiszem ennyi. – tűnődött Leila. - Ja, és nem mentem be vezetni.

-         Hát ez nem sok – állapította meg Em.

-         Tényleg! Leila, te kinél is aludtál? – kérdezte Lizzie. Kivel volt? Miről maradtam le? Kíváncsian fordultam felé.

-         Egy barátnál, azt hiszem – mondta halkan. Mi a fene, főnökasszony engedte, hogy másnál aludjon?

-         Mégis mi történt? – kérdezte Katy.

-         Mi az, hogy nem otthon éjszakázol? Mi van a szabályokkal? - emeltem fel a hangom, majd a többiek felé fordultam. - Ez már a második volt, amit megszegett. Először, mikor a buli után nem otthon aludt, és még csak nem is szólt nekünk, most meg ez. Dobjuk ki a francba. Ez még Tamaránál is rosszabb. - mondtam dühösen.

-         Bocsánat, hogy én nem vagyok olyan tökéletes, mint te. De áruld már el, hogy honnan kellene tudom ezekről a "szabályokról", amikor senki kurvára nem említette egyikőtök sem, amikor idejöttem és beköltöztem hozzátok. - kiabált ő is, és többen felénk fordultak.

-         Elég! - szólt ránk Emily túlharsogva minket, majd csendesen folytatta. - Volt egy kis gond tegnap, de megoldottuk. Leinek muszáj volt az egyik barátjánál aludnia. Összeveszett a párjával és ki kellett öntenie valakinek a szívét – magyarázta, de cseppet sem volt meggyőző, amit előadott. 

Fél tizenegy körül indultunk haza, természetesen főnökasszony nélkül, mert ő csak éjfél után jöhetett el. Míg ott voltunk egyre többen lettek, ezért Emilynek sűrűn ott kellett hagynia minket. Miután hazaértünk, sorban a fürdők felé vettük az irányt. Aztán mindenki visszahúzódott a saját szobájába. Megakartam várni, hogy lássam ki hozza őt haza, de az álmosság győzött és elaludtam.